2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!

Aki brit akar lenni, tanuljon meg sorban állni

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
London
|

Hamarosan a sorban állás is a brit állampolgárság megszerzéséhez szükséges vizsga részévé válhat.

A britek híresek arról (is), hogy türelemmel, udvariasan viselik a sorállást boltban, postán vagy akár a buszmegállóban, és szinte ismeretlen jelenség a tolakodás, az előrefurakodás.
A brit állampolgárságban reménykedő bevándorlók azonban gyakran olyan országokból érkeznek, ahol inkább ez utóbbi magatartás a jellemző, és ez néha konfliktushoz vezet.
A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - hétfői beszámolója szerint Phil Woolas bevándorlásügyi államtitkár most azt fontolgatja, hogy az állampolgársági kérelmet benyújtók vizsgáját kiegészítenék sorban állási teszttel. Ezen a kérelmezőknek bizonyítaniuk kellene, hogy képesek türelemmel megvárni, mire rájuk kerül a sor bármilyen szolgáltatás igénybevétele esetén.
Woolas a lapnak kijelentette: az országot egyben tartó egyszerű cselekvési formák egyike, hogy az emberek kivárják sorukat. Ez a brit fair play egyik központi eleme, és ezzel mindenki jobban is jár - tette hozzá.
Sir Andrew Geen, a Migrationwatch UK nevű, pártoktól független, a bevándorlást ugyanakkor konzervatív alapállásból szemlélő elemző csoport vezetője "pozitív előrelépésnek" nevezte az ötletet, mondván: a sorban állás a brit kultúra elválaszthatatlan része.