Horoszkóp szerdára
Kos (III. 21.–IV. 19.)
Fizikailag és szellemileg friss, a napi feladatával könnyedén megbirkózik. Kitűnő megoldásokat talál a különféle helyzetekre. Újszerű ötleteit próbálja egyedül megvalósítani, nehogy más arassa le a babérokat.
Bika (IV. 20.–V. 19.)
Varázslatos szerelem van kibontakozóban, amit egyelőre titkolnia kell. A döntésben egyedül saját érzelmeire támaszkodhat, ebben senki nem tud segíteni. Harmóniát, boldogságot keres, amit most lehet, hogy megtalál.
Ikrek (V. 20.–VI. 20.)
Fontosnak tartja a kihívásokat, szinte élvezi azokat. Mindenfelé talál érdekes társakat, sok ismeretsége van, de igazi barát nem sok. A bizalmas értesüléseket tartsa titokban, mert van, aki saját hasznot kovácsolna belőlük.
Rák (VI. 21.–VII. 21.)
Ismét nem fér a bőrébe. Kötözködik, összevész szomszédjaival, munkatársaival. Most azonban önnek kell bocsánatot kérnie. Inkább néhány kellemetlen perc, mint sok örök haragos. Ennyit megér az ügy!
Oroszlán (VII. 22.–VIII. 22.)
Ne akadékoskodjon és ne keressen hibákat ott, ahol talán nincssenek is! Fogadjon el mindent úgy, ahogy van, hiszen az élet még mindig tartogat önnek meglepetéseket. Csak ki kell szűrnie a jó dolgokat!
Szűz (VIII. 23.–IX. 21.)
Napjaink nagy része sehová nem vezető vitákkal telik el. Az értelmetlen hadakozás kifárasztja. Adja át a stafétabotot, ha úgy érzi, hogy végleg belefáradt, s vonuljon vissza. Adja át a helyét a fiataloknak.
Mérleg (IX. 22.–X. 22.)
Ma gyorsan és hatékonyan dolgozik. Olyan korán elmehet a munkából, ahogyan csak lehet. Egy rendkívüli dolog leköti a figyelmét. Partnere szeretne több időt tölteni önnel. Fontolja meg kérését, nehogy szakítás legyen a vége!
Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
Úgy tűnik, hogy nem tud mit kezdeni a saját lehetőségeivel. A baj az, hogy semmihez sincs elég türelme. Boldog szerelmi kapcsolata nyújt elégtételt önnek. Csak kérdés: ez vajon kielégíti-e az igényeit!
Nyilas (XI. 22.–XII. 20.)
Ez a hónap az ön számára mozgalmas és zsúfolt lesz. Valaki jó hírekkel jelentkezik és azt szeretné, hogy vegyen vele részt a hét végén egy rendezvényen. Fontolja meg a lehetőséget. Még jól is elsülhet!
Bak (XII. 21.–I. 19.)
Rengeteg feladatot kell ma elvégeznie, de bolygójától, a Szaturnusztól kapott annyi energiát, hogy rendkívüli teljesítményekre képes. Izgalmas beszélgetést folytathat egy régi ismerősével, akivel újra találkozik.
Vízöntő (I. 20.–II. 17.)
A pénzügyek előtérbe kerülhetnek a mai napon. Előnyös üzletet köthet, de a bolygók türelemre, gondolkodásra ösztönzik. Legyen rugalmas, és ha kell, tudjon kompromisszumot kötni.
Halak (II. 18.–III. 20.)
Érzékennyé válhat a mai napon, ezért kerülje a negatív beállítottságú személyeket, gondolatokat. Ötletei sokat érnek, próbálja azokat érvényesíteni. Erőfeszítései nem fognak kárba veszni.




Hozzászólások (0):