Visszakerülhet eredeti helyére Batka János pozsonyi mellszobra

Pozsony |

Úttörő jellegű, kétnyelvű (magyar-szlovák) pop-up kiállítással emlékezik meg a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a száz éve elhunyt pozsonyi levéltárosról, helytörténészről, zenekritikusról, művészetpártolóról és kultúraszervezőről, Batka Jánosról.

Egyelőre csak ideiglenesen, installáció formájában került a helyére Batka János mellszobra
Fotó: pozsonyikifli.sk

Az időszaki, kültéri kiállítást szerdán nyitották meg Pozsonyban, az egykori Székesegyház téren (ma Rudnay tér), szép számú érdeklődő jelenlétében. A megnyitón beszédet mondott Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, Iveta Plšeková főpolgármester-helyettes, Radoslav Števčík, Pozsony Óváros polgármestere és Ján Vyhnánek, a Pozsonyi Kifli PT alelnöke és a kiállítás kurátora.

Bukovszky László Batka János integráló, összekapcsoló szerepét hangsúlyozta. A kormánybiztos kifejtette: bár Közép-Európában a történelmi személyiségek megítélése nemzetenként jelentősen eltérhet, és sajnos gyakran érvényes, hogy „az én hősöm a te ellenséged”, Batkára méltán lehet büszke a multikulturális Pozsony minden lakosa, nemzetiségtől függetlenül, hiszen kevesen tettek annyit a városért, mint ő.

Bukovszky után Iveta Plšeková szólalt fel, aki méltatta a Pozsonyi Kifli PT kezdeményezését, és hangsúlyozta: Pozsony történetét legmélyebben a város jeles szülötteinek életútján keresztül lehet megismerni, ezért is olyan fontosak az ilyen projektek. Megemlítette, hogy a Johann Nepomuk Hummel Múzeumban is látogatható egy Batkának szentelt időszaki kiállítás.

Radoslav Števčík Batka János érdemeinek méltatása mellett arról is beszélt: szégyenletes, hogy hagyták feledésbe merülni ezt a kiváló személyiséget. Legfőbb ideje, hogy a város vezetése és az önkormányzat orvosolja ezt a mulasztást. Utalva arra, hogy a kiállítás helyszínén állt rövid ideig Batka János Rigele Alajos által készített mellszobra, kiemelte: a levéltáros és kultúraszervező szobrot érdemelne a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében (az egykori városi színházban), a városi könyvtárban és a városi levéltárban is, hiszen mindhárom intézmény megalapításában vagy fellendítésében oroszlánrészt vállalt.

Ján Vyhnánek a szemerkélő esőre utalva elmondta: a korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy 1918. október 26-án is esett, amikor ezen a helyen leleplezték Batka János mellszobrát, a tér mégis zsúfolásig megtelt, ami bizonyítja, mennyire népszerű volt a pozsonyi levéltáros a maga korában. „Nem is csoda, hiszen némi túlzással kijelenthetjük, hogy ami jó a várossal történt a 19. és a 20. század fordulóján, az nagyrészt Batkának köszönhető” – mondta a Pozsonyi Kifli PT alelnöke. Kiemelte, hogy a kor legnagyobb zeneszerzőinek – Lisztnek, Rubinstejnnek és másoknak – Pozsonyba csábításával a várost igazi kulturális központtá tette, ezen kívül mecénásként támogatta a fiatal tehetségeket, például Fadrusz Jánost vagy Bartók Bélát, de jelentős tevékenységet fejtett ki a műemlékvédelem terén is. Mindezek ellenére az Óvárosban egyetlen emléktábla vagy utcanév sem őrzi az emlékét, ezért is annyira hiánypótló ez a kiállítás, amelynek megvalósításáért Vyhnánek köszönetet mondott a két projektkoordinátornak, Bolemant Évának és ifj. Papp Sándornak, valamint Szabó Réka látványtervezőnek.

A beszédek után a kiállítás szervezői leleplezték Batka János „szellemét”, az eredeti mellszobor installációját.

Ifj. Papp Sándor, a kiállítás projektkoordinátora a mgnyitót követően portálunknak elmondta: a Pozsonyi Kifli PT régóta tervezte, hogy a honlapján megjelenő, ismeretterjesztő cikkek és különféle egyéb kiadványok mellett kültéri, időszaki kiállításokkal is népszerűsíteni fogja a város történetét. Hozzátette: a pop-up kiállítások elsősorban a látványra, a vizualizációra fektetik a hangsúlyt, ezáltal a fiatalabb korosztályokat is könnyebben meg tudják szólítani, illetve azokat, akik egyébként nem sűrűn járnak múzeumba. „Nagy előnye, hogy ott jelenítheti meg az adott térhez kapcsolódó tartalmat, ahová az egyébként is kötődik. Így esett a választás a Rudnay térre, hiszen itt állt rövid ideig Batka János mellszobra, amely most a Pozsonyi Városi Galéria műtárgyraktárban található. Kilenc darab háromszög alakú konstrukció, 28 panel szól Batka életútjáról, érdemeiről, és külön rész foglakozik a mai Pozsonyi Levéltárral” – ismertette a kiállítást Ifj. Papp Sándor, aki hozzátette: az akcióval szerették volna felhívni a város lakóinak és a városvezetésnek a figyelmét Batka jelentőségére, illetve a mellszobor hiányára. Jó hír, hogy Iveta Plšeková főpolgármester-helyettes a megnyitót követően kilátásba helyezte, hogy az visszakerülhet eredeti helyére.

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: AZ ELFELEDETT LEGENDA

A gazdag képanyagot és unikális kordokumentumokat is felvonultató kiállítás, mely olyan izgalmas témákat is érint, mint a pozsonyi szabadkőművesség vagy a Fadrusz János-féle Mária Terézia-szobor felállításának kalandos története, szeptember 20-ig tekinthető meg ingyenesen a Rudnay téren (Rudnayovo námestie).

A Pozsonyi Kifli PT a Batka-emlékév keretében más módon is megemlékezik a századforduló Pozsonyának legendás alakjáról: a Pozsonyi mesék sorozat következő kötetének főhőse Batka János lesz. A könyv ősszel jelenik meg.

Ajánló