Ma kezdődik a Művészetek Völgye

Kapolcs |

Ma kezdődik Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a 27. Művészetek Völgye Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztiválon közel 1200 program – köztük koncertek, színházi előadások, irodalmi estek, közösségi projektek, interaktív játékok és új udvarok – várják a látogatókat. 

Kacsinecz Krisztián felvétele

Tavaly 200 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe. A szervezők idén ennél is több vendégre számítanak, de továbbra is azt tartják az egyik legfontosabb értéknek, hogy emberi léptékű fesztivált kínálnak. Ezért is húzták szét térben a fesztivál helyszínét: idén a 3 településen 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várják a látogatókat. 

A Völgy legnagyobb befogadóképességű helyszínén, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon a legnevesebb magyar könnyűzenei előadók, két világhírű francia zenekar, a Nouvelle Vague és a Deluxe, valamint az amerikai Pink Martini szórakoztatja a völgylakókat. A magyar élvonalból ott lesz Fábián Juli & Zoohacker, a 30Y, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Quimby, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Csík zenekar, Palya Bea, Péterfy Bori & Loveband, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk és a Budapest Bár. 

A Színház Színpad a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait kínálja. A Momentán Társulat idén is saját udvarral várja a játszani, töprengeni, hallgatni, nevetni és kreatívkodni vágyókat. A társulat főhőse Ganxsta Zoli, Kepes András és Dolák-Saly Róbert lesz. Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér várja a Nemzeti Színház repertoárján lévő előadásokból, valamint a társulathoz kötődő fiatal művészek produkcióiból összeállított színes programkínálattal a látogatókat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szintén Taliándörögdre hozzák el legizgalmasabb előadásaikat; az SZFE Globe különleges terében a különböző osztályok prózai, zenés, bábos és fizikai színházi produkciói kapnak helyet. 

ÖSSZEFOGLALÓ A TAVALYI FESZTIVÁLRÓL ITT

Népszerű helyszínei a Völgynek az udvarok: a Kaláka Versudvar, a Tilos Rádió udvara, a Fonó Udvar a maga világzenei kínálatával, a Folk Udvar népzenével, néptánccal és kézművesekkel és hagyományos ízekkel. A Muharay-udvar a „hagyomány és korszerűség” jegyében szervezi idén is programjait. Jancsi Bácsi udvarában idén is autentikus cigány tánc, zene és lovári nyelvtanfolyam színesíti a programot. A Balaton-felvidék termelőinek és kézműveseinek portékáival az Éltető Völgy várja a látogatókat. 

Bővebb információ a fesztivál honlapján.

Ajánló