Hogyan tovább az erőszak után?

Tereza Nvotová Mocsok című első játékfilmjében a nemi erőszak problémájával foglalkozik. Azzal, hogyan dolgozza fel az eseményt az áldozat, s hogy milyen könnyedén lép rajta túl az elkövető.

A lányok a hídon lógva a fiúk anatómiájáról poénkodnak és az első szexuális élményről fantáziálnak
Fotó: Forum film

Fülnek, szemnek durva, nyers – valamiféle lehúzó mocsok – az a világ, környezet, amit a film bemutat. Ebben a mocsokban élnek a fiatalok (legalábbis a film szereplői), ebből kellene startolniuk a felnőtt életükbe.

A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon tartották Nvotová filmjének világpremierjét, azóta pedig több fesztivált megjárt már. A közönség bizonyára vegyes érzelmekkel fogadja, mert mindaz, amit megmutat, igaz és fontos róla beszélni, de ahogy megmutatja – a megjelenítés, az elbeszélésmód –, meglehetősen nyers, deprimáló. Van egy jelenet, amelyben egy vödörből kilöttyentett folyadékkal a vásznat totál beteríti a szenny (igazából nincs történetet előbbre mozdító funkciója, e motívum legfeljebb a téma súlyosságának szemléltetését szolgálhatja). Kiábrándító a kommunikáció is, ahogy a tinik egymással beszélnek, amilyen intenzíven és cirádásan használnak káromkodásokat – de a felnőttek (az anya) szájából is elhangzik letaglózó, fület sértő trágárság. Igaz, ezeket az „illetlenségeket” a film expresszív természeti vágóképekkel igyekszik ellensúlyozni, noha ezeknek a képeknek a hangulata – valamennyi kopár, csupasz téli tájrészlet – is illeszkedik a film zordságához.

A középiskolás Lena (Dominika Morávková) és osztálytársnője bulikra jár, csavarog az éjszakai Duna-parton. Lena beleszeret egy fiúba, és barátnőjével meglehetősen közönségesen (mindig így tárgyalják a témát) azt tárgyalják ki a hídról lógva a Duna felett, hogy milyen érzés lehet érinteni a kiszemelt fiút ott is, ahol még soha nem járt a kezük. Lena vágyik a szerelemre, lelkileg, érzelmileg készül a kapcsolatra, a „felnőtt életre”. A sármos matematikatanár (Róbert Jakab), aki a lányok álma az osztályban, gyakori vendég Lenáék családi házában. Edzi a lány mozgássérült öccsét, Lenát pedig matematikából korrepetálja. Egyszer azonban matematikázás közben leteperi tanítványát.

Lena teljesen összeomlik, kétségbeesésében megpróbálja eldobni az életét. A sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt pszichiátriára kerül, különféle kezelésekkel próbálják rendbe hozni, és tettének okát csoportos terápián kiszedni belőle.

Ekkor sűrűsödik be igazán a film, a csoportos terápiák nyomon követésével. Embertelen sorsokkal, rémisztően durva magatartásokkal, a kitaszítottság, az összeomlás, a kiúttalanság elviselhetetlen gyötrelmével, a jövőtlenséggel szembesítenek a képsorok.

Egyben a tehetetlenséggel, hogy a szülők (már aki iránt érdeklődnek a terápián részt vevők közül) sem tudnak közel férkőzni lelki sérült gyerekeikhez, és igazából a szakembereknek sincsenek hatásos eszközeik arra, hogy érdemben segítsenek a magatartászavarokkal küzdő, magukba zárkózott fiataloknak.

Tereza Nvotová kemény lélektani drámájában az áldozat oldalán állva mindvégig nyersen, szókimondón mutat példát arra, milyen lelki, személyiségromboló hatása, súlyos traumákkal járó következménye lehet a nemi erőszaknak. Ezt a szennyest ki kell teregetni, és Nvotová kíméletlenül megteszi.

Ajánló