Mit olvas Csanda Gábor?

Mit olvas Csanda Gábor, a Fórum Társadalomtudományi Szemle főszerkesztője?

Újabban sokáig álldogálok a könyvespolcaink előtt, olyan könyvekre vadászva, melyeket még nem olvastam, de amelyeket nem is szeretnék olvasatlanul hagyni. Így emeltem le a polcról Hevesi András Párizsi eső című kisregényét. Főszereplője egyetemi diák, aki vizsgázni megy Párizsba, s ideje nagy részét könyvtárakban tölti. (Ahol végül hetven olyan francia színdarabot talál, amelyben Magyarországot említik.) De másként is vizsgázik: kiderül ugyanis, mit okoz a világváros a huszadik század húszas éveiben egy huszonkét éves, visszafogott, zárkózott, „polgári tisztességben” nevelkedett „zsúrfiúban”. Nos, Párizs ezt a György nevű pesti fiatalt, aki két könyvtárazás között különféle kisebb társaságokba és kalandokba vegyül, magába szippantja és bizonyítványt állít ki róla. Vagy ahogy a könyv végén olvassuk: „Még nincs három hónapja, hogy eljöttem. Hogy megfiatalodtam és hogy megvénültem Párizsban! Koraszülött csecsemővé fiatalodtam, akinek nincs se haja, se bőre, se körme, az egész csak néhány kilós nyers, véres húsdarab… És most olyan fásult vénember vagyok, mint akire már nem vár semmi.”

Más szóval: Párizs, ez az esős, sötét, szutykos világ kihozza belőle a mindenre nyitott gyereket és a megcsömörlött felnőttet is. Amúgy csupa beszélgetés és nézetcsere, tét nélküli kalandok, belső vívódások, hirtelen támadó és megszűnő barátságok, rokonszenvek és szerelmek, „a lélek tivornyái”. És mindenütt Párizs, ahol az eső könyvtárakba, színházakba, kávéházakba, éttermekbe zavarja a hőst, aki az őt ért hatások alatt valahol mégis megmarad önmagának. Sőt, többszörösen önmagának: „Olyan mérhetetlenül egyedül voltam, hogy kínomban megkettőztem magamat: ketten lettünk a magányommal” – gondolja egy helyütt. Könnyen emészthető, érzékletes, finoman ironikus próza.

Ajánló