A legnagyobb magyar királynő – Mária Terézia

Háromszáz évvel ezelőtt született Mária Terézia, korának legnagyobb uralkodója.

Képarchívum
Napjainkban kedvelt téma a nők társadalmi helyzetének a taglalása, arról viszont kevés szó esik, hogy a legutóbbi fél évezredben négy olyan női uralkodót is számon tartunk, akik döntően befolyásolták a világpolitikát. Az első I. Erzsébet angol királynő volt, aki a félelmetes spanyol hajóhad legyőzésével évszázadokra biztosította országa számára a világuralmat. Nagy Katalin cárnő Oroszországot emelte világhatalommá. Az ő kortársa volt Mária Terézia, aki éppen háromszáz évvel ezelőtt, 1717. május 13-án született. 
 
III. Károly magyar királynak – aki VI. Károly néven német–római császárként uralkododott – és Erzsébet Krisztina királynénak négy gyermeke született. Miután egyetlen fiúgyermekük kiskorában meghalt, az uralkodó számára nyilvánvalóvá vált, hogy csak az egyik lánya követheti őt a trónon. Ezért 1723-ban Ausztria területén elismerteti a Pragmatica sanctiót, amely leányágon is biztosítja a Habsburg-ház uralmát. 
 
Csakhogy ezt a törvényt Poroszország, Bajorország és Franciaország nem ismeri el. Így aztán aligha lehet könnyűnek mondani az édesapja halála után 1741-ben trónra lépő ifjú uralkodónő pályafutását: huszonnégy évesen fegyverrel kellett megvédenie magát és birodalmát. Remek diplomáciai érzékének fényes bizonyítéka, hogy felismerte: a magyar rendek tudják őt megmenteni. 
 
Karján a csecsemővel
 
A pozsonyi országgyűlésen, karján csecsemő fiával – a későbbi II. Józseffel, a „kalapos királlyal” – elmodta azóta is nevezetes beszédét: „Mindenkitől elhagyatva, egyedül a magyarok hűségéhez és régóta ismert áldozatkészségéhez folyamodunk. Személyünk, gyermekeink, koronánk és a birodalom végső veszedelmében kérjük a rendek haladéktalan segítségét” – mondta a királynő, s az 1707-ben, a Rákóczi szabadságharc idején még trónfosztó magyarok 1741-ben életük és vérük felajánlásával megmentették Mária Terézia birodalmát. Vitam et sanguinem pro rege nostro – életünket és vérünket a királyunkért – felkiáltással, kivont karddal álltak az uralkodójuk mellé, aki a korabeli hírek szerint alaposan belecsípett gyermekének popsijába, hogy szívszaggató sírásával meglágyítsa a magyar főurak szívét.
 
Bár a történetírók szerint közfelkiáltással kiálltak uralkodójuk mellett, a valóságban azért kértek némi ellenszolgáltatást: a királynő érvénytelenítette III. Károly király magyarelennes intézkedéseit, törvényben rögzítette a nemesi földbirtokok adómentességét, továbbá engedélyezte a hadseregben a magyar nyelvű vezényletet. 
 
Ennek ellenszolgáltatásaként a hatalomért vívott osztrák örökösödési háborúban tizenegy magyar huszárezred, mintegy harmincötezer jól kiképzett katona harcolt a Habsburgokért Európa hadszínterein, amelynek eredményeképpen hét év háborúskodás után az ifjú királynő megszilárdította hatalmát.
 
A magyar nem fizet
 
Felvilágosult uralkodóként pontosan érzékelte, hogy adó nélkül fenntarthatatlan az állam működése. Az ausztriai nemesek számára ez világos volt, viszont Magyarországon még Szent István korától kezdve a nemesség úgy tartotta, hogy ő a vérével adózik – vagyis háború idején hadba vonul az uralkodó oldalán –, ezért nem volt hajlandó fizetni. 
 
Ez odáig fajult, hogy 1751-ben egységesen fellépett a királynő akaratával szemben, így Mária Terézia kezdeményezése megbukott. Pedig meglehetősen határozott uralkodó volt: lotaringiai Ferencet, akihez tizenkilenc évesen ment férjhez, a titkáraként kezelte. Miután élete párja nem mellékesen német–római császár is volt – a választófejedelmek hallani sem akartak arról, hogy nő uralkodjon felettük –, bár hivatalosan csak császárnénak minősült, valójában ő töltötte be Európa legfőbb uralkodójának a tisztét. Mária Terézia azonban családanyaként is példásan megállta a helyét: tizenhat gyermeket hozott a világra, tizenhárom a felnőttkort is megérte.
 
A női fifika sem hiányzott az eszköztárából. Azt hangoztatta, hogy a férfiak a nők fölött állnak, egyik lányát, Mária Krisztinát, a tescheni hercegség uralkodónőjét hosszú levelekben ekképp oktatva: „Tudod, hogy mindenben alá vagyunk rendelve férjünknek, engedelmességgel tartozunk neki, egyetlen törekvésünk az kell, legyen, hogy kiszolgáljuk, hasznosak legyünk számára, legjobb barátunkká tegyük”. Szó se róla: van némi különbség leírt szenteciái és aközött, hogy az egész Óvilágot ő uralta.
 
A reformer
 
Mária Terézia korszakalkotó uralkodónak bizonyult. Reformjai birodalmát a világ élvonalába emelték. A világon elsőként adott ki rendeletet a közoktatásról. A középkortól kezdve a diákok felkészítése vallási központokban, elsősorban kolostorokban folyt. Mária Terézia mindezt állami alapokra kívánta helyezni. 
 
Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis nevű rendelete határozza meg az alap-, a közép- és a főiskola (egyetem) hatáskörét, bevezetve azt a napjainkban is érvényes tételt, hogy a gyermekek hatéves koruktól oktathatók. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a közvélekedéssel ellentétben ekkor még nem vált kötelezővé az alapiskolai oktatás, erre jóval később kerül sor. 
Nem feledkezett meg az egyetemi oktatásról sem: első intézkedéseként az 1635-től működő nagyszombati egyetemen 1769-ben megalapítja az orvosi kart, aminek eredményeképp végre az intézmény teljes szervezettségűvé válik (a korábban is működő hittudományi, bölcsészeti és természettudományi kar mellett). Csakhogy ehhez cserében beleszólást kíván az oktatásba. 
A nagyszombati egyetem megalapítója, Pázmány Péter jezsuita volt, így hitsorsosaira bízta a növendékek nevelését. Mivel a királynő többszöri sürgetése ellenére sem volt hajlandó az egyetem vezetése jobb belátásra térni, Mária Terézia vezércselhez folyamodott: megbízta kedvenc tudósát, a pozsonyi Kempelen Farkast, hogy telepítse át az intézményt a budai várpalotába. 
Így került a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem jogelődje a későbbi magyar fővárosba. A dolog politikai oldala volt a legfontosabb: az új intézmény tanári állásaira versenypályázatot hirdetett, amit ő maga hagyott jóvá. Ettől az időtől nevezi ki az uralkodó személyesen az egyetemi tanárokat, köztársaságokban  ezt a szerepet az államfő, vagyis a köztársasági elnök tölti be.
 
E kiváló uralkodó fő bűnéül róják fel, hogy el kívánta németesíteni Magyarországot, amikor a Bánátba mintegy hatvanezer sváb családot telepített be. A vádaskodók csak két apróságot nem vesznek tekintetbe: egyrészt ebben a korban még nem alakult ki a nemzeti tudat, másrészt kilencven évvel a török kiűzése után még alig pár tucat ember lézengett azokban a falvakban, amelyek határában köztudottan a világ legtermékenyebb búzamezői találhatók. A maga korában példátlan akciót egyébként ugyancsak a kor műszaki zsenije, Kempelen Farkas bonyolította le.
 
A „botrányhős”
 
Alig van uralkodó, akiről hozzá hasonlóan sok pletyka, legenda terjedt el. Ezek közé tartozik a magyar testőrség megalapítása. Örök időktől fogva érvényes az alapelv, hogy csak jól megtermett, áldozatkész, fess, fiatal férfiak vállalhatják ezt a hivatást. Mária Terézia a tizennyolcadik század második felében megszervezi a magyar nemesség legkiválóbbjainak fiaiból álló, mintegy száztagú magyar testőrséget, amelyből a későbbiek folyamán a legjelesebbek: Bessenyei György, Báróczi Sándor és Barcsay Ábrahám a magyar irodalom legnagyobb klasszikusaivá válnak. 
Az uralkodónő férje 1765-ben jobblétre szenderült, ami a későbbiek folyamán sok legendára ad okot. Egyebek mellett olyanokra, amelyek szerint a királynő húsz–harminc évvel fiatalabb ifjakkal kerül szerelmi viszonyba. Ebben a legendában még az akkori főváros, Pozsony is fontos szerepet kap. Ugyanis elterjed az a pletyka, amely szerint azért nevezik el a Duna-parti épületet – amely napjainkban óramúzeumként működik – Jó Pásztornak, mivel a bécsi kíváncsi szemek elől elrejtőző királynő itt tölti pásztoróráit a kegyébe fogadott tisztekkel. 
 
Hogy Mária Terézia férfifaló legendáiból mennyi az igaz, az ma szinte kideríthetetlen. Tény viszont az, hogy az uralkodónő a magyar, az európai és a világtörténelem egyik legjelesebb alakja volt. Ehhez képest méltatlanul keveset tudunk róla. Nem hiába jegyezte meg keserűen Albert Einstein: „A történettudomány legfőbb tanulsága, hogy az emberiség nem tanul saját történelméből. Mert ha tanulna, ma másként nézne ki a világ.” 
 
Mária Terézia negyvenéves uralkodását – a nehéz kezdetek ellenére – a gazdasági fellendülés, országainak és tartományainak gyarapodása és a béke jellemezte. Ami azután történt, aligha sorolható történelmünk legdicsőbb korszakai közé.
 
Ozogány Ernő 

Ajánló