Szép új internetfüggő világ – A Kör-kritika

Vajon feláldozható-e a magánélet azért cserébe, hogy ne legyen több bűn a világban? Vajon a tökéletes átláthatóság valóban elvezet a tökéletes demokráciához? Ha mindenki néhány másodperc alatt véleményt nyilváníthat és szavazhat bármely fontos kérdésről, megvalósítva ezáltal a lehető legközvetlenebb demokráciát, mi szükség van még egyáltalán képviselőkre és a rendkívül költséges állami intézményekre? Ugyanakkor, ha minden egyes szavazat egyetlen cég rendszerén fut keresztül, és ugyanez a cég rendelkezik minden fontos adattal – beleértve az államtitkokat is –,mindent tud a felhasználóiról és könnyű szerrel megvalósíthatja az információáramlás totális, központi ellenőrzését, akkor nem inkább egy totalitárius társadalom van kialakulóban?

Emma Watson figyelemre méltó alakítást nyújt, de több pozitívumot sajnos nem is tudunk mondani a filmről
Képarchívum
A Kör

Eredeti cím: The Circle

Amerikai dráma, 110 perc, 2017

Rendező: James Ponsoldt

Forgatókönyv: James Ponsoldt, Dave Eggers

Operatőr: Matthew Libatique

Filmzene: Danny Elfman

Szereplők: Emma Watson, Tom Hanks, John Boyega, Karen Gillan, Ellar Coltrane, Patton Oswalt

Fajsúlyos és húsbavágóan aktuális kérdéseket vet fel Dave Eggers tavaly magyarul is megjelent bestsellere, A Kör, amelyre – mint az várható volt - viszonylag rövid időn belül Hollywood is lecsapott. A napokban mutatták be James Ponsoldt rendezésében a filmadaptációt, melynek forgatókönyvét a rendező mellett maga Eggers jegyzi. Ettől azonban csak még nagyobb csalódás a film, amely a regény szinte minden ziccerét kihagyja.

A regény főhőse a huszonéves, ambiciózus, ám kezdetben kissé visszahúzódó Mae, aki álmai állását kapja meg a Körnél, a Google-t, a Facebookot és az Applet is magába olvasztó tech-óriáscégnél. A könyvben szépen végigkövethető a jellemfejlődése, vagyis inkább a személyiségének feloldódása az egyéniséget és az egyediséget egoizmusnak kikiáltó, hiperszociális virtuális közösségben. Viselkedését, szavait, sőt gondolatait is egyre inkább az a tudat határozza meg, hogy a nap minden percében milliók követik figyelemmel az összes mozdulatát a cég egyik legújabb találmányának, az apró, drót nélküli ŐrSzem kamerának köszönhetően, amely állandó, online közvetítést nyújt az életéről.

Maet végül teljesen magába szippantja a digitális kollektivizmus, és már az sem jelent gondot neki, hogy főnöke, a fanatikusan idealista zseni, Eamon Bailey hatására belássa: volt barátja, Mercer, aki az elsők között ismerte fel a Körben rejlő veszélyeket, és magánélete, illetve saját, autonóm individuumának megőrzése érdekében inkább az önkéntes száműzetést választotta, valójában elmebeteg, zavart, antiszociális egyén. Arról pedig, hogy élő, egyenes adásban hajszolták az öngyilkosságba, miután a Kör csúcstechnológiájával felkutatták a rejtekhelyén, valójában csak ő maga tehet, hiszen elutasította a millió, barátilag kinyújtott kezet, amely visszarángatta volna őt az „emberiség szerető kebelére”. Mae a volt barátja halála, kollégája és legjobb barátnője, Annie összeomlása, a szüleitől való elhidegülés és a céget irányító három „bölcs” egyike, a rejtőzködő informatikai zseni, Ty figyelmeztetése ellenére is lojális marad a Körhöz: teljes gőzzel dolgozik tovább a tökéletes átláthatósággal, egyetértéssel és egyenlőséggel fémjelzett szép új világ megteremtésén, ignorálva a járulékos áldozatokat. Ez a végkifejlet csak még félelmetesebbé és erőteljesebbé teszi a mű üzenetét: a közösségi oldalaktól való függőségünknek, mely által személyiségünk egyre inkább a lájkok, megosztások, online fogyasztási szokások és mások rólunk alkotott véleményének halmazává redukálódik, beláthatatlan következményei lehetnek, nemcsak egyéniségünkre, társas kapcsolatainkra, hanem a társadalom egészére nézve is.

A film a könyv által boncolgatott súlyos problémákat épphogy érinti. Néhány félmondatból tudjuk csak meg, hogy a Körrel nincs minden rendben, de hogy mik az egyik és a másik oldal - a világot behálózni igyekvő, mindentudásra törekvő Bailey (Tom Hanks) és az ezt ellenző Ty (John Boyega)  - mélyebb motivációi, indokai és érvei, arról alig esik szó. Mae valahol a két tábor között vergődik a filmben, de még az sem derül ki egyértelműen, végül melyik mellett kötelezi el magát. A karakter sokkal egysíkúbb és statikusabb regénybeli megfelelőjénél, némi mélységet csupán Emma Watson figyelemre méltó játéka kölcsönöz neki. A film a korhatáros tartalmak (szexjelenetek, vulgarizmusok) mellett mintha a mélyebb drámát is szándékosan kerülné. Mae rivalizálása Annievel (Karen Gillan) teljesen kimarad (ahogy Annie összeomlása és az ahhoz vezető okok is, a sötét családi titkok kötelező „közkinccsé” tétele), Mercerrel (Ellar Coltrane) és a szüleivel való konfliktusa is elsikkad. A regény egyik főszereplője, Mae kollégája és barátja, Francis, aki nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lány feladva addigi kapcsolatait és személyiségét, feltétlenül lojális tagjává váljon a gépiesen mosolygó és bólogató körösök hadának, fel sem tűnik a filmben. Teljesen érthetetlen, hogy miért jutott ilyen kevés szerep a regény egy másik kulcsfigurájának, Ty-nak (az egyébként tehetséges John Boyega pocsék választás volt erre a szerepre), és miért maradt ki a kettős identitásával összefüggő regénybeli csavar.

A film így nem más, mint Dave Eggers fontos és félelmetesen aktuális regényének zanzásított, egyszerűsített változata. Mint egy néhány mosolygó arccal és sok-sok homlokránccal telepumpált zing azoknak, akik lusták olvasni és túl sokat gondolkodni.

Ajánló