Megnéztük a Brazilokat – fogjuk fel népmesének

Ha van hatásos nyitójelenet, a Braziloké az. Az erdőben mezítláb fut pár srác, kezükben néhány száraz fadarab, nyomukban meg egy kutya. Persze, semmi bajuk nem lesz, épségben megérkeznek a romák lakta barlanglakásokhoz. Kicsit sztereotip kezdés, de végtelenül ártatlan és pergő, s a néző már egyből tudja, hogy mire számíthat: jó kis közönségfilmre, meg arra, hogy a valóság csak helyenként árnyékolja be a vásznat.

A börtönből frissen szabadult, aranylábú Áron (Nagy Dániel Viktor, középen) átírja az esélyeket
Fotó: InterCom
Brazilok

Színes magyar vígjáték, 2016, 95 perc

Rendező: M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor

Forgatókönyvíró: M. Kiss Csaba, Muhi Klára, Huszár Péter

Operatőr: Réder György

Zene: Bornai Tibor

Szereplők: Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Nagy Dániel Viktor, Lakatos Erik, Bánki Gergely, Bergendi Barnabás, Dóra Béla, Farkas Franciska, Kaszás Gergő, Dobó Kata, Gáspár Laci

M. Kiss Csaba vígjátékot rendezett, amelyben a rögvalóság helyett inkább az idillt látjuk, a mindent megszépítő romantikát. Hogy ezzel az égvilágon semmi gond nincs, az is mutatja, hogy a Brazilok tulajdonképpen jó film lett. Húzhatjuk a szánkat, hogy ilyen biztosan nincs, az Acsa nevű kis faluból aligha juthat el a roma fiatalokból álló focicsapat Rióba, ám mindez csupán felesleges akadékoskodás, hisz azért is járunk moziba, hogy elhiggyük: a mesék néha valósággá válhatnak.

Mi pedig valóban egy mesét nézünk, ami leginkább a foci körül forog: Acsán bajnokságot rendeznek, s a faluból Brazíliába elszármazott, titokzatos milliomos felajánlja, hogy a nyertes csapat már ülhet is fel a repülőre, mehet a foci egyik egyik fellegvárába. Hogy a falu megosztottságát megszüntesse, a helyi pap (Bánki Gergely remekel a focirajongó atya szerepében) kitalálja, hogy a cigány fiatalokat segíti majd a győzelemhez. Ami nyilván nem mindenkinek tetszik – a torna borítékolható esélyese a helyi önkormányzat nagykutyáiból álló társaság –, az alpolgármester rögvest megindítja az áskálódást, a rendőrök menten elkezdenek utazni a romákra... A forgatókönyvírók hasonló húzásait könnyedén ki lehet találni.

A Brazilok nem túl meglepő film, nagy fordulatokkal nem igazán találkozni benne, ám ettől még szerethető tud lenni, mert a miliőt olyan jóindulattal, életkedvvel ábrázolja, hogy akár Emir Kusturica jobb alkotásai is eszünkbe juthatnak róla. Itt mindenkinek van egy-két (de inkább több) ütős mondata, csodálatos káoszba torkollanak a jelenetek, és feltűnnek a magyar vígjátékok jellegzetes elemei is, amelyeket szerencsére most nem a szokásos módon használnak. Ugyan van itt sok ismerős motívum – megjavuló rosszfiú, jellegzetes büfé (Üvegtigris, helló!), elnagyolt verekedés –, de közben a közeg működik, a dialógusok javarészt életszerűek és frappánsak, a narráció egyszerű, mégis remek. Ehhez persze tényleg szükség van Lakatos Erikre – ő játssza Fingit, a legifjabb focistát, nem mellesleg meggyőző természetességgel: az ő folyamatos narrációját halljuk, ahogy olyanokat mond, hogy megálmodta, mennek Brazíliába, meg majd ő lesz az új Ronaldo (azonban az „l” hangot rendre kifelejti a focista nevéből). Az ember pedig egyszer csak megadja magát, és elkezdi élvezni a Brazilokat.

M. Kiss Csaba filmje nyilván nem váltja meg a világot, nem bontja le a társadalmi előítéleteket. Egyszerűen csak kedves film, amely kacagtatni akar, meg persze meseszerűen elmondani, hogy talán nem kellene egymást gyűlölnünk, nem kellene egymásra ellenségként tekintenünk. Fogjuk fel a Brazilokat népmesének, amely mindent szebbnek, egyszerűbbnek mutat, a végére pedig szinte minden rendeződik. Látjuk Riót, a Krisztus-szobrot, látunk valamiféle boldogságot, valamiféle esélyt, és mindezt jó nézni. Legalább másfél órára jó érzés hinni a mesében.

Gera Márton

Ajánló