Ünnepköz

Karácsonykor eljön. Mindig eljön. Ez megvan benne legalább, hogy nagy ünnepeken. Amúgy felénk se néz. Nagy ívben elkerül. Nincs ideje. Túl messze vagyunk neki.

Az a százötven kilométer mit számít manapság? Egy jó kocsival.
 
Elindul tíz körül, ebédre itt van. Na nem. Ebédre ne legyen itt. Elmúltak azok az idők. Anyánk hosszú ebédjei. Húslevesek csigatésztával. Paradicsommártások. Tányérnyi rántott húsok. Krumplipüré. Káposztasaláta. Ez már a múlté. Edit végképp nem köteles folytatni a hagyományt. Kétszer-háromszor próbálta anyánk halála után, születésnapkor, mindenszentekkor, volt terüljasztalkám, körülugrálás, de aztán megunta. Nem csoda, mert mivégre is? Mikor kapjuk mi azt vissza? Ha fölkeressük? Ugyan minek keresnénk föl? Utaznánk százötven kilométert, hisz az egy vagyon! Nincs ebéd és punktum.
Ezt jól tudja, ezért csak délután érkezik. Az utóbbi időben már család nélkül. Hoz valami ajándékot. Mindenkinek, még Edit apjának is. Nem viszi túlzásba. Jó, egyszer hozott egy állólámpát. Edit szerint akciósat. A színe se nagyon tetszett. Betettük a hátsó szobába, amit nem használunk. A többi ajándék szóra sem érdemes, még véletlenül se találja el, minek örülnénk. Aztán csak ülünk a kisasztal körül. Töltök magamnak körtepálinkát, Editnek vodkát. Ő nem fogad el semmi alkoholt. Persze, még vezetni fog, hiába mondom, hogy aludjon itthon egyszer végre.
 
A gyerekszobában minden a régi, az ágya ugyanott áll. Bár Editnek pluszmunka lenne az ágynemű elkészítése. Fűteni is kéne, már egy nappal azelőtt, hogy jön. Jobb, hogy nem marad. Másfél óra alatt is el tudom mondani, mi újság. Ki halt meg, ki vált el, ki veszett össze a szomszédjával, melyik házba költöztek idegenek. Csak hallgat nagy fölényesen, nem érdekli, mi van itt. Fölvitte az isten a dolgát, a múltját meg nagyon gyorsan elfelejtette. Jó lenne, ha a házat is elfelejtené. Muszáj lesz valamit kifundálni. Már pedzegette, hogy el kéne adni. Annyira nem szorul rá arra a pénzre, igazán lehetne gavallér. Van háza, a gyereknek is tudott lakást venni, háromévente új kocsi… Én mikor engedhetem meg magamnak?
 
Erik meg új életet akar kezdeni, éppen kilábalt a szakítás utáni búskomorságából. No, pont ideális lenne anyánk háza. Egy belsőépítész haverja már mondott is neki ötleteket, hogyan lehetne átalakítani kis befektetéssel. Egy házzal új barátnőt is könnyebben találna, aztán jöhetnek az unokák. Ott szaladgálnának, ahol mi gyerekkorunkban. Ő biztos nem akarja, hogy az unokái abban az udvarban futkossanak. Akkor meg simán belemehetne ebbe a dologba. Eriknek nincs megtakarított pénze. Hitelt felvenni ebben a kiszámíthatatlan világban elég kockázatos, de majd ezzel takarózunk. Előhozzuk a témát okvetlenül. Karácsonykor mindenki adakozóbb. Meg igazán nem is nagy érték az a ház. Pakolok majd kolbászt meg szalonnát. Csak ad ő is, ha én adok. 
 
*   *   *
 
Ma még nem. Jó ez a kis ejtőzés, ide-oda dőcörgés, lassú tempó. Inkább holnap. Igaz, már nem ünnep, de szerencsére nem kell bemenni az irodába a két ünnep közt. Egy-két telefont itthonról is meg lehet ejteni. Őket is fel kell hívni, otthon lesznek-e. De hát hol lennének. Ágit nem tudom rávenni, már tavaly is vonakodott. Most a biztonság kedvéért jó előre minden napra tervezett valamit. Színház, koncert, baráti buli, amit nem győzött az ünnepek előtt. Én is bekerülhetek a programjaiba, de nem erőlteti, ha látja, hogy nincs túl sok kedvem.
 
Hát ehhez az úthoz sincs. Még ha Lili velem tartana. Végigbeszélgethetnénk a százötven kilométert. Végképp nem irtózna a száguldástól a sztrádán, mint Ági. Csilingelne a nevetése, mint a karácsonyi harang. Lili már a saját útját járja, és ez rendben is van. Hadd sízzen, igazán ráfér a mozgás, annyit görnyedt a számítógép előtt az utóbbi időben. Úgyhogy magam vágok neki. De nem reggel, csak ebéd után. 
 
Nem szeretnék a terhükre lenni. Az ünnepek lefárasztják a háziasszonyokat. Csak anyánk volt kimeríthetetlen, még az utolsó évben is. Nem számított, hányan üljük körül a gondosan feldíszített nagy asztalt, hogy sokadik napja készít, terít, sürög, mosolyog. Annyira igyekezett, hogy minden rendben legyen. Béke és derű volt a legnagyobb vágya. Nem rajta múlott, hogy a családi összejövetelek mégis tele voltak feszültséggel. Az összehangolódás lehetetlenségével. A nagy családi idill buborék csupán, néhány perc után szétpukkan.
 
Edit amúgy sem kedvel túlságosan, a kezdeti negéd jócskán megkopott. A vizespoharat úgy csapja le elém már érkezéskor, mintha két hete a nyakán lógnék. Mintha ritka találkozásaink között folyamatosan ellenem hangolódnának, mintha valamitől megfosztottam volna őket. Pedig még csak kulcsom sincs a házhoz.
 
Néha végigjárjuk együtt a szobákat. A gyerekszoba mozdulatlan. Erősködnek, maradjak ott, legalább egy éjszakára. Összeugrik a gyomrom. Nem teszem szóvá a mosógép, a villanytűzhely, a mosdókagyló, a kristálypoharak hiányát. Kint szembesítenek azzal, hogy kilyukadt a csatorna, és a konyha falán a látványos repedés is beavatkozást igényel. Gyors árkalkuláció is elhangzik. Aztán rövid ajándékcsere, majd kuporgunk a nappalijukban a kisasztal körül. A műanyag kólás- és fantáspalackoktól nem látjuk egymás arcát.
 
Hallgatom, ki halt meg, ki kit vert át, ki vált el, melyik ház cserélt gazdát. Egy kérdés Ági és Lili egészségi állapotára téved. Nem kísérletezek azzal, hogy életem unalmas mozzanataira tereljem a figyelmet. Készségesen végigkóstolom a süteményeket, udvariasan megdicsérem az elvárásoknak megfelelően valamennyit. Sötétedés előtt indulnék. Hátrahívnak a kamrába. Hogy újrakóstold a gyerekkori ízeket, mondják. Ne csak ünnepkor jussanak eszedbe.
 
*   *   *
 
Minden az előre elgondolt terv szerint halad. A megbeszélt időpontban a tékozló fiú hazalátogat. Testvéri ölelés, tartózkodó öröm. Ajándékbontás. A délutáni fény hasztalan próbál átjutni a redőny szigorú lécein. Koccintás a gőzölgő teáscsésze fölött. Kiskanál koccan a süteményestányéron. Fahéjillat. A halk beszélgetést egy-egy felcsattanó kacaj bontja meg: sokszor hallott poénok kisülése. Szóba kerül a családfa. A terebélyes lombban eltévednek az emlékek. A búcsúzkodás a kamrában kezdődik. A nehéz füst- és zsírszagban előkerül a ház témája. Jól meg kell rágni. Szilveszterig el kell dönteni. Az új évben már ne álljon üresen. 
 
Ünnepköz. Ónos eső szitál.
 

N. Tóth Anikó

Ajánló