A somorjai Csali nyerte a Pávát

Budapest |
A táncegyüttesek kategóriájában a Csali nyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyt, vezetői Nagy Myrtil és Madocsai Imre.
A Csali Garam menti táncokat adott elő
A Csali Garam menti táncokat adott elő
MTI-felvétel
A zsűri a tánccsoportok közül a somorjai együttest találta a legjobbnak, nyereménye 1 millió forint, és jövő nyáron Tajvanon fogja képviselni Magyarországot egy nemzetközi fesztiválon. A Veresegyházi Medveotthon határon túli csoport számára alapított Mackó elnevezésű különdíját szintén a Csali vehette át az intézmény vezetőjétől, Bankó Lászlótól.
 
Szóló és párostánc kategóriában Albert Csaba, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Horváth Áron cimbalmos, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Erdélyi Luca vehette át az egy-egy millió forintos nyereményt. 
 
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének képviseletében Szigetvári József a világszövetség meghívását adta át a kategóriagyőzteseknek a legjelentősebb nemzetközi gyermek fesztiválra: páva idei nyertesei 2017 nyarán Magyarországot fogják képviselni Tajvanon, az ILAN Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon.
 


MTI-felvétel
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte a közönségdíjat az SMS-szavazatok alapján.
A legjobb határon túli produkciónak járó 1 millió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás, a legjobb magyarországi produkciójának járó 1 millió forintot Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelte ki. (mti, ú)
 

Ajánló