Börtönviselt roma fiút játszik

Príma volt már akkor is, amikor még nem volt Junior Prima díjas színész. Három perc alatt úgy énekelte és úgy táncolta be magát a szakmába, olyan szenvedéllyel és akkora rátermettséggel, hogy A lovakat lelövik, ugye? vígszínházi bemutatója után minden jel arra utalt: Nagy Dániel Viktor marad a társulat tagja.

"Szeretném, ha pontos lenne a rólam alkotott kép..."
Szkárossy Zsuzsa felvétele

Pontosabban: leszerződik a Vígszínházhoz. Karnyújtásnyira volt már a diplomától, égető kérdéssé vált a hogyan tovább, s ott lebegett előtte egy kecsegtető ajánlat. Shakespeare egyik legszebb szerepe az ország legnagyobb színházában. De még mielőtt a nagy lehetőségre fény derülhetett volna, ő már döntött: nem köti le magát, nem áll be a sorba.

Színész ilyen határozottsággal ritkán ugrik a semmibe. Csakhogy Nagy Dániel Viktor számára ez a „semmi” a teljes szabadságot jelentette. Most, három évvel az egyetem elvégzése és egy évvel a Junior Prima díj elnyerése után egyértelmű: minden az ő bátorságát, az ő szabadságvágyát, de legelső sorban az ő tehetségét igazolja. Erős alapokon nyugvó, jól felépített, megkérdőjelezhetetlen tehetség ez. Magas fal, amelyen nincsenek rések, de még hajszálrepedések sem. Különböző játékhelyeken többféle közegben lépett közönség elé már eddig is. Ódry Színpad, RS9 Színház, Lukáts Andor színháza, Budaörsi Színpad, József Attila Színház, Művészetek Palotája, Belvárosi Színház. Harmincas évekbeli német songokat ugyanolyan bravúrosan szólaltat meg, mint népszerű olasz slágereket. A pajzán verseknek ugyanolyan érzéki közvetítője, mint Boris Vian szürrealista látomásainak. Igazán elemében mégis akkor érzi magát, amikor nívós vígjátékokban szórakoztathatja a közönséget. Közben a Száll a kakukk fészkére elmegyógyintézeti ápoltját ugyanolyan hitelesen formálja meg, mint a Hair megállíthatatlan hippijét. Római vakáció, Várj, míg sötét lesz, Egy fenékkel két lovat. Sok apró gyöngyszem az elsőben, egy nagyobb a másikban, s egy egészen fényesen ragyogó a harmadikban. Francis, az életművész, aki akrobatikusan lavírozva csusszan át egyik rázós helyzetből a másikba. Technikás szerep tele humorral, derűvel, mélyről feltörő életörömmel. Ez jellemzi őt is. Ez a sajátja. Ettől olyan, mint egy maximumra állított fényszóró.

Mennyit lendített a pályáján, hogy megkapta a Junior Prima művészeti díjat?

Semennyit. Elhelyezi magában az ember a dolgokat. Rendben van, amit csinál, értékelik, figyelnek rá, bekerült azoknak a csapatába, akik számítanak, vagy akikre érdemes figyelni. Nem hiábavaló a munkád. Ennyi van az egészben. Megkaptam. Mérhetetlen boldogság, biztonságérzet. Ez jár az elismeréssel. Több nem.

Makacsság, precizitás, öntörvényűség. Ez a sorrend, ugye?

A szabadságvágyamat nem előzi meg semmi. Ezért sem akarom lekötni magam egyetlen társulatnál. De a kapcsolataimban sem engedem, hogy lenullázzanak. Ha pedig eljutok arra a pontra, hogy úgy érzem, már nem tudok többet tenni érte, nem szolgálja tovább sem a javamat, sem a lelkemet, sem a jó érzésemet, akkor kijövök belőle. És nincs visszaérzelgés a nem létező múltba. Mindennel így vagyok, ha vége. Lezárom.

Elég rugalmasan újra tudja építeni magát.

Az ilyen dolgok már nem okoznak törést bennem. Nem hagyom, hogy egy helyzet lenullázzon. Bár vannak szituk, amelyekből nem tudok kijönni nyertesként. Ha ezt nem voltam hajlandó felfogni, én roppantam bele. El kell fogadni, hogy az ember nem mindig van olyan pozícióban, amilyenben lenni szeretne.

Öntörvényű ember. Megengedi ezt a pálya?

Nem mindig. Ettől függetlenül a saját utamat járom. Szeretem, ha az én igényeim köré rendeződnek a szakmai körülmények. Kezdettől fogva van egy határozott elképzelésem, hogyan szeretném csinálni a színházat, mekkora odaadással, vállalással, és ehhez tartom is magam. Nem szeretek megalkudni.

Igazgatói tárgyaláson mondta ki, hogy nem, én ezt másképpen akarom, és emelt fővel távozott. A helyzet végül is önt igazolta. Hozzáteszem: volt hozzá muníciója.

Igazából a mostani helyzetemben sem szeretném körvonalazni magam. Elég szabad vagyok abban, amit vállalok, de még most is keresem a kibontakozási lehetőségeimet. Sok mindent meg tudnék nevezni, amibe még alig kóstoltam bele. Hatalmas lehetőségek tárházát látom magam körül. Ahogy haladok előre a pályán, újabb és újabb kapuk nyílnak előttem, és az önbizalmam is több lesz, hogy mindent kipróbálhassak. Kísérletezni, tanulni, fejlődni akarok. Korlátok közt vagy bent állva egy sorban, szerepekre várva egy társulatban mindezt nem igazán lehet. Legalábbis nem olyan mértékben, ahogy én elvárom magamtól. Bizonyos lehetőségeket nem is lehet máshogy megközelíteni, csak úgy, ha lazábbak a határok.

Legtöbbet a Belvárosi Színházban játszik. Zenés komédiákban, fergeteges vígjátékokban. Egy idő után az is „zárt körré” válhat.

Erre figyelni kell.

Legutóbbi szerepének, az Egy fenékkel két lovat Francisának a Két úr szolgája című Goldoni-darab Truffaldinója a „párja”.

Pelsőczy Réka meghatározó személyiség a pályámon. A Római vakációt is az ő rendezésében hoztuk létre. Ott több kisebb szerepben tudtam megmutatni magam, ebben a színes, pörgős, bravúrosan megírt darabban főszerepem van. Egy rendkívül szórakoztató figurát játszom, aki nagyon közel áll az egyéniségemhez. Egy szolga, egy ösztönlény, egy igazi bohóc, aki két főnökhöz is elszegődik a több pénz reményében. Nem akarja, hogy ők ketten tudjanak egymásról, mert mindkettőt elveszítheti. Sorozatosan különböző problémákba ütközik, mindig majdnem lebukik, az utolsó pillanatban mégis megússza, sikerül neki. Hülyeségeket követ el, nagyzol, füllent, teszi a szépet. A végén aztán utoléri a saját hazugsága, mégis szerethető figura. Én is ilyen intenzíven élem az életemet, és imádok bohóckodni. Természetesen semmit nem szeretnék megúszni. Minden szerepemben erősen benne vagyok. Azokat a helyzeteket is igyekszem a javamra fordítani, amelyekben nem igazán érzem jól magam. A rosszból is lehet tanulni, ha engedem átfolyni magamon. A nívós szórakoztatás híve vagyok, amelyben még a Boris Vian-i abszurdnak is helye van. Nem szeretem a búskomor, vájkáló, velőbe hatoló színjátszást. Az én személyiségemtől ez meglehetősen távol áll. A színház és a show, a színház és a stand up comedy között mozog az, ami engem izgat.

Dosztojevszkijt is játszott Zsótér Sándor irányításával.

Az sem okozott gondot, hiszen egy drámai szerepben is megtalálom magamat. Csak nem ilyen lehetőségek jönnek szembe velem, mivel nem ilyen a személyiségem. De nem abból identifikálom magam, amit a Belvárosi Színházban játszom. A cél a fontos, meg hogy az ember mit gondol saját magáról. Terveim vannak, nem mentsváraim. Sok minden van a fejemben, amiről egyelőre nem beszélek. Elkezdtem zenélni Hrutka Robival. Ez is örömmel tölt el. Duettet énekeltem Tompos Kátyával. Fél év múlva már komolyabb lépéseket teszek ezen a téren is, hiszen az éneklés eddig is fontos része volt az életemnek. Megfelelő embereket kell találnom hozzá. Albumot is szeretnék, igen. Hiszem, hogy ennek is eljön az ideje. Évad közben rengeteget dolgozom. Majdnem mindennap éjfél után érek haza. Nyáron sem volt egyetlen szabad hetem sem. Három-négy napokat tudtam összecsipegetni. Készülök egy egyszemélyes előadásra, ami rengeteg kutatómunkával jár. Nem tudok megállni. Egyelőre nem is nagyon érzem szükségét.

Elkészült a film is, M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor rendezése, a Brazilok, amelyben főszerepet kapott.

Hatalmas élmény volt a forgatás. Az utolsó pillanatig élveztem. Egy börtönviselt cigány fiút játszom benne.

Kreol bőr, sötét haj, sötét szempár. Nem kérdezték még meg, hogy ki a roma a családban?

Beütésről szoktak faggatni, roma vérről nem. A kisugárzásom ugyanis másról beszél. Olasz felmenők vannak a családban, arról tudok.

Vérmérsékletéhez, szenvedélyességéhez passzol a külleme.

Igen, kiabálni, ajtót becsapni is tudok, amikor forrongok, sőt nagyon indulatos vagyok. Csak próbálom csitítani magam. Ahhoz is tapasztalat kell, hogy tudjam, mi az, amit ki kell mondani, hogy ne fekélyesedjen el. Hogy ne indulatból, hanem morális tartásból szülessen meg az érzelmi artikulációm. Mindig mindenben az igazságot keresem. A könnyedség az, amit igazából tanulnom kell. Belül ugyanis ennek az ellenkezője dolgozik iszonyatos erővel. Szakmailag egyelőre nem érzem veszélyben magam. Nem karakterizál a külsőm. Nem zár skatulyába.

S mi történik a cigány fiúval, miután szabadlábra kerül?

Ahogy az általában lenni szokott, várják az övéi, a barátai, a kisöccse. Unszolni kezdi pár roma srác, hogy nevezze be a focicsapatukat a falubajnokságba. Én ebben az egészben nem hiszek, nem akarom, hogy nevessenek rajtunk, aztán megértem, hogy ezzel magamnak is, a származásomnak is ki tudom vívni azt az elismerést a helybeliek szemében, amire valójában vágyom. Muszájhős történet ez. Nem én akarom. A körülmények csinálnak hőst belőlem. Nagyon sokáig az én érzelmi szálamon fut a film. Nehezen vállalom a feladatot, utána meg én akarom mindennél jobban. Pedig a saját közösségem is ellenem fordul. A roma–-magyar ellentét mellett sok humor és könnyedség van a történetben, és persze szerelem is. Sok a szerethetőség a szereplőkben, ezért családi film lesz, etnomese, nem vérdráma. Kíváncsi vagyok, milyen irányba visz majd a szerep, hova fog rakni a fejekben.

Hova rakja?

A megfelelő polcra. Szeretném, ha pontos lenne a rólam alkotott kép. Igen, maximalista vagyok. Minden lehetőséggel, amit kapok, élni akarok. Kerüljek bármilyen helyzetbe, mindegyikben az intenzív, inspiráló dolgokat keresem. Nem aggódom. Huszonnyolc éves múltam. Jó úton járok.

Ajánló