Ben Hur akcióban

A megannyi fanyalgó beharangozó és negatív kritika után mindenféle elvárások nélkül ültem be a Ben Hur 2016-os remake-jére. Kellemesen csalódtam.

A kultikus fogatverseny legalább annyira izgalmas, mint anno a William Wyler-féle változatban
Ben Hur
Eredeti cím: Ben-Hur
Színes amerikai történelmi film, 2016, 123 perc
Rendező: Timur Bekmambetov
Forgatókönyvíró: Lew Wallace, Keith R. Clarke, John Ridley
Operatőr: Oliver Wood
Szereplők: Jack Huston, Toby Kebbell, Nazanin Boniadi, Haluk Bilginer, Pilou Asbaek, Rodrigo Santoro, Morgan Freeman
Na jó, azért nem ájultam el, de legalább nem is unatkoztam, és ez a mai mozikínálatot tekintve már nagy szó. Maga a film olyan, mint a szereplőlista mögé készített mise an abyme-szerű záróanimáció: szemet gyönyörködtető, művészi kivitelezésű 3D-s árnyképeken sejlik fel még egyszer a kultikus fogatverseny, miközben zenei aláfestésként egy nyálpop tucatsláger szól.
 
A film hibáit a végtelenségig lehetne sorolni: a karakterek kidolgozatlanok, a konfliktusok, drámák elhalványulnak, nem kapnak elég teret, néhány párbeszéd és szituació már-már nevetségesen erőltetett, például amikor Esther (Nazanin Boniadi) a krisztusi tanokat lózungokba préselve próbálja meggyőzni Messalát (Toby Kebbell), hogy szálljon ki a versenyből, mire az egyszerűen kiröhögi. A főhős (Jack Huston) és a mellékszereplők játéka alig üti meg a középszert, beleértve a jóképű és jámbor idiótaként feltűnő Jézust (Rodrigo Santoro), akinek alakját az 1959-es, tizenegy Oscar-díjat nyert változatban végig misztikus homály fedte (ennek feloldását teljesen indokolatlan és hibás döntésnek tartom). A Coelho-szerű bölcsességeket pufogtató Ilderim szerepében a rasztafári fejet növesztett Morgan Freeman egyenesen önmaga paródiáját nyújtja a vásznon. A már említett nyálpopba átcsúszó hollywoodi happy endre pedig kár is szót fecsérelni.
 
A film pozitívumaiként a két nagyszabású, CGI-vel mérsékelten feltuningolt akciójelenetet szokás felhozni. Az egyik a kizárólag Judah Ben-Hur és a többi gályarab szemszögéből, a rabszolgahajó gyomrának „lőrésein” és az átszűrődő zajokon keresztül érzékeltetett csatajelenet, amely ettől valahogy sokkal félelmetesebbnek és brutálisabbnak hat. A másik pedig természetesen a kultikus fogatverseny, amely a színészekre, lovakra és kocsikra szerelt kamerák, a különleges kameraállások, az eszeveszett száguldás és a kaotikus történések miatt tényleg olyan, mintha egy Forma–1-esfutam kellős közepébe csöppennénk, amikor az első kanyarban legalább öten egymásba rohannak, a többiek meg életre-halálra menő küzdelmet folytatnak az első helyekért. Csak a díszlet más, meg persze több a vér, nagyobb a cirkusz. Viszont el kell ismerni: legalább annyira izgalmas és magával ragadó, mint anno a William Wyler-féle változat volt.
 
Timur Bekmambetov rendezőként eddig nem alkotott túlontúl emlékezeteset, elég a Wantedet vagy az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt említeni. Ez a film sem hozza el számára a halhatatlanságot, de legalább sikerült a nélkül lerónia tiszteletét a nagy előd, a Charlton Heston-féle Ben Hur előtt (amely egyébként maga is sokadik filmadaptációja volt Lew Wallace regényének), hogy azt szolgaian lemásolta volna. Az új változat több ponton is eltér az előzőtől, a változtatások szerencsére a film előnyére váltak. Messala előtörténetének, kisebbségi komplexusainak ismeretében sokkal inkább érthető, mi motiválja arra, hogy elárulja testvérét és családját. A Poncius Pilátus ellen merényletet megkísérlő zelóta lázadó is inkább használ a történet hitelességének, mint a véletlenül levert tetőcserép. Az pedig, hogy Judah az 1959-es változattól eltérően már a fogatverseny előtt viszontlátja halálos beteg édesanyját és húgát, nemcsak a bosszúszomját, hanem az izgalmakat és a feszültséget is fokozza. A korábban csaknem négy órában kifejtett történet százhúsz percbe sűrítve eleve feltételezi a feszességet és a lendületet, amire a képi megoldások, a gyakori vágások és a rendező bevallása szerint az amatőr YouTube-videók által inspirált dinamikus kameramozgás csak ráerősít.
 
A nagyszabású történelmi eposz helyett tehát ezúttal egy lendületes, látványos és akciódús kalandfilmet kapunk. Míg azonban az előbbi örök érvényű klasszikus marad, úgy ez utóbbi modorossága és giccsbe hajló attitűdje miatt alig üti meg az egynyári slágerek szintjét.
 

Ajánló