Véres boszorkányvadászat Jancsi és Juliska módra

Az utóbbi két évben egymást értik a klasszikus mesék feldolgozásai a mozivásznon. A lány és a farkas, a Tükröm tükröm, a Hófehér és vadász után idén a Boszorkányvadászok című film is megszületett, amely Jancsi és Juliska felnőttkoráról mesél.

Az eredeti történtet már mindenki kívülről fújja: mézeskalácsház, megsütött boszorkány, boldog befejezés. A Boszorkányvadászok azonban lényegében a happy endnél kezdődik el.

János és Júlia felnőtt fejjel hivatásos és elismert fejvadászként tevékenykedik. Bajba jutott városokat tisztítanak meg a szipirtyóktól. Legújabb megbízatásukat egy Augsburga nevű kisvárosban kapják. Egy nagy hatalmú boszorkány már tizenegy gyereket rabolt el a környékről. Ki kell szabadítaniuk a gyerekeket, és likvidálniuk kell a gonosz lényt.

A történetről ezzel szinte mindent elmondtunk. Ugyan feltűnik még egy Edward nevű troll, és a testvérpár múltjáról is sok mindent megtudunk, de egyik cselekményszál sem tornáztatja meg agytekervényeinket. Ez egy igazi agykikapcsolós, véres akciókra épülő mozi.

És ez az, ami a Boszorkányvadászokat a többi Grimm-feldolgozás fölé emeli, ugyanis egyedül ez a mozi kapott R-es besorolást Amerikában (Magyarországon 16-os karika, Szlovákiában, érdekes módón, azonban csak 12-es került rá). Maga a rendező, a norvég Tommy Wirkola is tisztában van ezzel: „Nos igen, tele van erőszakkal, és a vérrel sem spóroltunk. De hát én ezeket a dolgokat imádom a filmekben.”

János és Júlia fegyvertára az egyszerű pengéktől egészen a Gatling géppuskáig terjed. A banyák kivégzése is széles skálán mozog: elégetés, fejlevágás, csupa nyalánkság az akcióhorrorok kedvelőinek.

A legnagyobb baj a filmmel kapcsolatban, hogy teljesen átlagos. A CGI remek ugyan, de már 2013-at írunk, a színészi játék sem kiemelkedő, mivel ez nem az a film, amelyben nagyon sok érzelmet kellene átadni a nézőnek. A sztoriról pedig már szóltunk.

Akkor sikerült volna jól, ha az egész mozi olyan lenne, mint az utolsó húsz perc. Ekkorra, a vége felé mintha Wirkola rájött volna, hogy ez nem az a film, amit véresen komolyan kell venni. Mintha az addig eltelt hetven percet akarná kifigurázni. Ennek következtében emelkedik a humorfaktor, és a végső véres leszámolás is sokkal fogyaszthatóbbá válik a néző számára. Ha ezt a szintet tartotta volna Tommy Wirkola, akkor akár egy sokat emlegetett és idézett alkotást is letehetett volna a nagyérdemű elé.

Így azonban keserű szájízzel állunk fel a végén a kihagyott lehetőség miatt.

Címkék 

Ajánló

Az életébe került egy fiatal kambodzsai férfinak, hogy tánc közben véletlenül rálépett egy másik férfi lábára a...

Ha semmi mást nem tett volna le az asztalra, csak Macondo újkori mítoszát (amelyhez a Száz év magány után számos...

A közel-keleti keresztények elvándorlását fájlalta a szentföldi latin pátriárka feltámadási miséjében, amelyet a...