A muszájtól a lehetetlenig

A színház tartalmi és formai provokáció. Vagy legalábbis annak kellene lennie, ha nem akar múzeum lenni. Ez főleg a klasszikusokra érvényes, márpedig Székely János darabja huszadik századi klasszikusnak mondható, annyit játszották és játsszák szerte a „birodalomban”.

A népszerűség jogos: remekműről van szó. Tiszta, világos szöveg, okos és szigorú logikájú érvelés az emberi lét morális értelméről és a hatalom deformáló hatásáról. Jeruzsálemben vagyunk Krisztus után 37-ben. A zsidók királya I. Agrippa, a kereszténység még nem vert gyökeret. Petronius, Caligula császár helytartója a zsidók szent templomában akarja elhelyezni a császár szobrát. Ez azonban a zsidó nép hitének meggyalázása volna. Azaz lehetetlen. Pedig muszáj, hiszen a császár nem szokott viccelni, vele nem lehet egyezkedni.

A Komáromi Jókai Színházban a „csupa nő” Whisky esővízzel után nem sokkal egy csupa férfi darabot választottak, rendezőnek meghívták Béres Attilát, aki jelenleg Miskolcon készül csodát tenni. Béres nem a könnyebb utat választotta, vagyis nem hagyta meg az ábrázolt kor külsőségeit és ezzel együtt a tipizálás kézenfekvő sablonjait (az elvonatkoztatás lehetőségét maximálisan a nézőre bízva), hanem kiemelte a korból a cselekményt – inkább időtlenné stilizálva, mintsem a mába transzponálva azt. Felváltva alkalmaz elidegentítő és rávezető elemeket, hogy jelezze, milyen aktuális ma ez a darab. Ami kétségtelenül igaz.

Az előadás elején hosszú perceken át várunk. Még nem tudjuk, kire, de velünk együtt várnak a magas rangú zsidó küldöttek is. Egyre kínosabb a dolog, csak a neoncsövek sercegését, és valami vízcsepegést hallani a trendi, kissé futurista irodában, ahová cseppentünk. A rendező eléri a célját: fellélegzünk, amikor végre betoppan Petronius (a friss Jászai-díjas Tóth Tibor), katonai terepegyenruhában, bakancsban. Lehuppan egy fitballra (tudják, olyan hatalmas gumilabda, javítja a testtartást...), és kezdődhet a szavak háborúja.

Mert az összecsapások itt a retorika szintjén zajlanak, az író játéklehetőséget nem, csak szavakat adott a színészek szájába, amelyeket ráadásul átírni sem szabad, hiszen ez egy filozófiai dráma. Székelynél filozófikusabb írót nehezen találnánk, gondolatmenetei azonban nélkülöznek minden ideológiát. Érdemes megjegyezni, hogy a darab 1972-ben, a legkeményebb Ceaucescu-érában született, mégis le merte írni, amit a világról, erről a mi kis világunkról gondol, és megtalálta a hozzá illő drámai formát, illetve a történelmi példázatot. Petronius kérlelhetetlen zsarnokként jelenik meg, fel sem merülhet, hogy a szobor nem kerül be a templomba. Hiszen ő a császár katonája, aki parancsot teljesít, pragmatista eltökéltséggel közli, mi lesz. Eleinte nem is érti a problémát, ő problémamentességre van beprogramozva. Nem érti, mit jelent a templom, mit a hatalom és a hit, az állam és a vallás közötti különbség. Barakiás rabbi azonban szépen megmagyarázza neki. És ettől kezdve helyzete börtönébe van zárva, cselekvésképtelen.

A rabbi szerepére Papp Zoltánt importálta Budapestről a színház, és ez jó választás volt. Papp Zoltán ugyanis az a fajta színész, aki már a puszta jelenlétével atmoszférát teremt. Meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy vibráljon körülötte a levegő. Ha pedig megszólal, az bizony zene füleinknek.

Kiemelkedik még Mokos Attila, a római követ szerepében. Laza világfi, meggyőződés nélküli meggyőzőerő árad belőle, és semmiképp sem akar magának bajt, ezért feltétel nélkül engedelmeskedik, akár a legvadabb császári szeszélyeket is képes tolerálni. És érkezésével mindig képes felborítani a törékeny egyensúlyt.

Mindhárman élesen rajzolt figurák, de a legkisebb teátrális gesztus nélkül. Nem klasszikust látunk, hanem valamit, amihez közünk van. A színészeknek köszönhetően a karakterek kiesnek az időből, amit mondanak, örök érvényű.

Petronius két segédtisztjét színművészetisek játsszák, Szabó Viktor és Tóth Károly, ez utóbbi rappel is egyet a hazugságról, a középiskolás közönség legnagyobb örömére. Közben a kivetítőn fotók sorjáznak európai politikusokról. Hogy még jobban értsük: ez a dráma nagyon mai. A jelenetnek ezenkívül nincs különösebb funkciója, vagy ha van, nem sikerült felfedeznem. Az viszont nagyon tetszett, hogy a segédtisztek szabad idejükben Prodigy-számokat hallgatnak, South Park-epizódokat néznek és verekedős computer-játékot játszanak. A színpadkép profizmusra vall (Horosnyi Balázs munkáját dícséri), ráadásul minden működik is: a távvezérelhető redőnyök, a laptop, a projektor, a nagyzoló menedzserirodában nélkülözhetetlen asztali mikorfonok... szóval kalap le a műszak előtt is.

Ez az előadás több ponton túlnő a hétköznapi életszerűségen. A végére univerzálissá válik. Talán éppen azért, mert nem realista lélektani drámaként kezelték Komáromban.

Ajánló

Az életébe került egy fiatal kambodzsai férfinak, hogy tánc közben véletlenül rálépett egy másik férfi lábára a...

Az Australian Open-győztes Stanislas Wawrinka nyerte a 2,89 millió euró összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi...