Kontrasztkiállítás® – kíméletlenül őszintén!

Dunaszerdahely |

Január 9-étől látogatható Dunaszerdahelyen, a Smetana ligeti alapiskolában a Kisvárdai Református Ifjúság multimédiás tárlata, a Kontrasztkiállítás®, mely a döbbenet erejével hívja fel a figyelmet a családon belüli erőszak, az abortusz, a válások, a szenvedélybetegségek és az öngyilkosság problémakörére.

A Kontrasztkiállítás – mely értelmi szerzői szerint Kiál(lí)tás a családokért – anyaga 2008-ban, a Biblia évében készült el. Kisvárdán egyetlen nap alatt több mint hétszázan látták, 2010 elején pedig két és fél hónap alatt hatezernél több látogatót vonzott. Aktualitását a témakörök megjelenítésének egyediségén túl az önmagukért beszélő számadatoknak is köszönheti – a statisztikák ugyanis arról árulkodnak, hogy minden harmadik fiatal kipróbált már valamilyen kábítószert, a terhességmegszakítások mintegy 10 százaléka pedig a 15–19 éves korosztályra esik. A Kontrasztkiállítás arra keresi a választ: hol van az a pont, amikor a fiatal már segítségre szorul.

A Magyarországi Református Egyház és a Rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektjeként is aposztrofált kiállítását a Femit Polgári Társulás hozta el Dunaszerdahelyre, fővédnöke Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány. Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke úgy fogalmazott: a Kontrasztkiállítás „arra szolgál, hogy szembesítsen a valósággal”.

„A valóságot vagy nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni. Pedig előbb-utóbb szembesülünk azzal, hogy az egyik oldalon családok hullnak szét, míg a másik oldalon azt hangoztatjuk, hogy a társadalom alapsejtje a család. Az egyik oldalon engedjük, hogy törvény által védett módon parányi életek pusztuljanak el a kórházakban, a másik oldalon pedig sokszor kemény küzdelem folyik azért, hogy megfoganjon egy élet” – mondta.

A június 30-ig látogatható tárlat munkanapokon kilenctől 17 óráig, szombatonként kienctől 14 óráig tekinthető meg.

Ajánló