A bölcsőtől a katonaládáig

Nevezhetnénk ezt a játékot a mai legók korai ősének is. Általa, anno, földrajzot tanulhattak, illetve szerzett geográfiai tudásukat gyakorolhatták és mélyíthették el a magyar nebulók: egy olyan térképet kellett kirakniuk, amelyet ma hiába keresnénk a valóságban.

Természetesen nemcsak ennek a – kiállítási tárgy kapcsán – fentebb megfogalmazott rébusznak lehet utánajárni a Szlovák Nemzeti Múzeum múltba vezető tárlatán, s lehet kideríteni, mi is ez a kirakójáték, hanem sok érdekes, köztük magyar vonatkozású anyagot is felfedezhetnek a látogatók. Sok múltban hivatalos papírra vetett olvasnivalót (magyar szövegűt is) és olyan tárgyi emléket talál a közönség e múzeumi prezentáción, amely – főleg az idősebbekben – személyes vonzatokat is felvethet.

A maga múltból visszahozott misztikájának köszönhetően az iskolateremben lehet a legtöbb időt eltölteni – és visszaidézni valamit, amit mára szinte teljesen (vagy majdnem) eltörölt a technika. Ám amíg oda – a régi osztályterembe – elér a kiállítás időrendi sorrendbe rendezett anyaga, meg kell születni és fel is kell cseperedni. A születésnek és a felcseperedésnek, folytatólagosan pedig az ifjúvá érésnek a letűnt, száz évvel ezelőtti körülményeit mutatja be a kiállítás. Vagyis azt, hogy elődeink milyen körülmények között születtek, milyen körülmények között cseperedtek, hogyan tanultak, hogyan játszottak, szórakoztak, hogyan éltek a bölcsőtől a katonaládáig, vagyis addig a korig, amíg a legények regrutakorba jutottak, és elindultak a hazát szolgálni. Ez, az ún. „regrutasor” vége jelentette a gyerek- és ifjúkor végét, a felnőtté válás kezdetét, hiszen a leszerelést követően a legényember házasulandó sorba lépett. E „regrutasor” kellékeinek bemutatásával ér véget az időutazás.

A kiállítást nyolc, a nemzeti kisebbségek kultúráját dokumentáló múzeum (köztük a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma) állította össze oly módon, hogy az anyagot a Turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Múzeum anyagával egészítették ki. Így a bemutatónak nemcsak az Ohýbaj ma mamko szlovák címét idézhetjük ide, hanem a nemzetiségieket is, élen a magyart: „Amit Jancsi megtanult, János sem felejti”. Vagy a csehet: „Kam strom ohýbáš, tam roste”. De folytathatjuk a sort a „Te banďarel man mamo” címváltozattal is – amelyet a roma olvasók tudnak azonosítani.

Az Amit Jancsi megtanult, János sem felejti cím abszolút kifejező. Vagyis hogy ez a kiállítás azt a nevelési-tanulási, fizikai-szellemi gyarapodási utat mutatja be, amely a felnőtt kor alapjává vált. Bölcsők, fonott gyerekkocsik, korabeli járókák és a játékok a születést és a családba való beilleszkedést mutatják. Az öltözékek, az oktatás környezete, a szórakozás és a társasági élet kellékei a tágabb környezetbe való beilleszkedést jelképezik. Amihez hozzájárultak a különféle egyéni vagy csoportos kézimunka- és kedvtelési lehetőségek is. (Magam is csak ámultam, hogy a gyűjtőszenvedélynek a bemutatott korhoz elmaradhatatlanul hozzátartozó eszközei, a bélyegalbumok mennyire vonzzák és lekötik a figyelmet még ma is!)

Április 15-éig a Szlovák Nemzeti Múzeum Vajanský rakparti épületében több mint négyszáz kiállítási tárgy révén ismerkedhetünk nagyanyáink-nagyapáink felnőtté válásának körülményeivel.