2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Didergő zenészek miatt maradt el az előadás a pozsonyi operában

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Nagy a titkolózás a félbemaradt Faust-előadás körül a Szlovák Nemzeti Színházban.

Az opera történetében példátlan eset november 23-án történt az új épületben, ahol az első felvonás utáni szünetről visszaérkező nézőkkel közölték, hogy műszaki okokból nem tudják folytatni az előadást. A színház honlapján a sajnálkozáson és bocsánatkérésen kívül csupán annyi szerepelt, hogy a jegyek három munkanapon belül (azaz tegnap estig) visszaválthatóak, vagy bármely másik előadásra érvényesek a színház új épületében, kapacitásától függően.

Később szivárgott ki, hogy a rejtélyes „műszaki okok” kifejezés a szellőzőrendszer meghibásodását takarja. A zenekari árokba a berendezés fűtés helyett folyamatosan hideg levegőt fújt, a zenekar tagjai pedig nem voltak hajlandóak ilyen körülmények között játszani, ezért az első felvonás után összepakoltak és kivonultak az árokból. A kórus egyik tagja lapunknak elmondta, hogy a színpadon megfelelő volt a hőmérséklet, vagyis az énekesek nem fáztak, ám szolidaritásból csatlakoztak kollégáikhoz, mivel ők is tudtak a klímaberendezéssel kapcsolatos gondokról. A rendszer tehát nem ott és akkor hibásodott meg, a zenészek már hosszabb ideje panaszkodnak, ám a vezetés szerintük a füle botját sem mozdította. A teremben állítólag a kezdetektől rossz a légáramlás, ha a zenekari árokban meleg van, a színpadon elviselhetetlen a forróság, ha viszont a színpadon állóknak kedveznek a technikusok, a zenészekre húz a hideg.

A színház illetékesei csupán annyit nyilatkoztak, hogy mindent megtesznek a hiba elhárítása érdekében, és nem akarták túl részletes, belső információkkal untatni a közvéleményt, ezért szerepel első nyilatkozatukban a „műszaki okok” meghatározás.

Az operaelőadáson aznap több mint háromszáz fős közönség volt az ország minden részéből, sőt egy budapesti házaspár is jelentkezett lapunknál, akik kifejezetten a Faust miatt érkeztek Pozsonyba. Ők természetesen lekésték a jegyek visszaváltására megszabott három munkanapot, és a „becserélés” lehetőségével sem biztos, hogy élni tudnak.

Egyelőre nem tudni, lesz-e következménye a botránynak a zenészekre nézve, mivel a munkatörvénykönyv szerint a munkáltató köteles biztosítani az alkalmazottak számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket, beleértve a megfelelő hőmérsékletet is. Az általunk megkérdezett, nevének elhallgatását kérő szereplő szerint a zenekar tagjainak muszáj volt a tiltakozás ilyen látványos formáját választaniuk, hogy a színház vezetése komolyan vegye a problémát és megoldást keressen.