2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Mobil koncerttermet terveznek Japán földrengésekkel sújtott régiójába

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Felfújható, mobil koncerttermet tervez a Luzerni Nyári Fesztivál és a Kadzsimoto koncertszervező ügynökség Japán földrengés sújtotta térsége számára.

Az Ark Nova nevet kapott projektet kedden mutatta be Michael Haefliger fesztiváligazgató és Kadzsimoto Maszahide, az ügynökség tulajdonosa. A kivitelezéshez szükséges 4-5 millió eurót adományokból készülnek finanszírozni.

A koncertcsarnokot Iszozaki Arata japán építész tervezi meg, akinek épületei az egész világon láthatóak. A dizájnért Anish Kapoor brit-indiai szobrász, az akusztikáért pedig Tojota Jaszuhisza lesz felelős. A munkában David Staples színházi szakértői is részt vesz.

A koncertterem tulajdonképpen egy felfújható, elasztikus, vörös burok, amelynek alakja bárkára emlékeztet. A 72 méter hosszú, 40 méter széles és 23 méter magas építménybe az ülések elrendezésétől függően 500-700 néző is elfér.

A koncepció választását Iszozaki Arata azzal indokolta, hogy így a koncertterem egyszerűen felépíthető, lebontható és könnyen szállítható. A technikát egyénként már alkalmazzák teniszpályáknál is.

Japánban nagy örömmel fogadták a tervet. Kadzsimoto Maszahide hangsúlyozta, hogy a földrengés sújtotta régióban nemcsak a házakat kell újjáépíteni, az embereknek a reményre és az életerőre is szükségük van.

A felfújható koncertteremben a tervek szerint klasszikus zenét és dzsesszt játszanak, valamint táncelőadásokat tartanak. Emellett multimediális és interdiszciplináris projekteket is tervbe vettek. A programnak minden esetben a csarnoknak helyet adó régióhoz kell kapcsolódnia valamilyen formában.

A program kialakítása egy, a Luzerni Nyári Fesztiválhoz közeli szakértőkből álló művészeti bizottság feladata lesz. A grémium tagja például a fesztivál zenekarát vezénylő Claudio Abbado.