2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Rudolf Péter „beugrik”

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Dunaszerdahely
|

Az Itt és most improvizációs est, azaz a „szlovákiai magyar Beugró” sokak szerint bátran felveheti a versenyt az eredeti műsorral.

A következő, sorrendben immár negyedik dunaszerdahelyi bemutatóra az állandó résztvevők, Bandor Éva, Gál Tamás, Mokos Attila, Olasz István, valamint a zenei kíséretért felelős Lakatos Róbert mellé sikerült meghívni egy igazi sztárimprovizátort, Rudolf Pétert.

A hazai magyar színészekből alakult Epopteia társuláshoz korábban már Kálloy Molnár Péter is csatlakozott vendégként, és nagy sikert aratott Dunaszerdahelyen. Úgy tűnik, a közönség vevő erre a műfajra, mert valóban ott és akkor, a szemünk előtt születnek a jelenetek. A színészekre váró feladatokról természetesen most is csupán annyit tudni, hogy azokat Czajlik József rendező, a kassai Thália Színház frissen kinevezett igazgatója állította össze, aki a játékmesteri feladatot is ellátja.

A nem mindennapinak ígérkező rögtönzőműsor május 9-én hétfőn 19 órától lesz a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola színháztermében, ahová jóval többen beférnek, mint az előző helyszínekre. A nagyobb terem szükségessége is mutatja a kezdeményezés sikerét, korábban ugyanis az érdeklődők egy része kiszorult a teremből.

Jegyek elővételben a Családi Könyvklubban (MAX áruház) kaphatók, illetve a 0917 191 607-es telefonszámon foglalhatók.