Erdogan nem kér több szobrot – van, amelyik nem is hasonlít rá

Ankara |
„Erdoganra nem hasonlíthat senki” – ezzel védte Izmit polgármestere a városban felállított szobrot, amely egyáltalán nem hasonlít Erdoganra.
Ez is Erdogan-szobor
Facebook
Recep Tayyip Erdogan török államfő Ankarában polgármesterek előtt felszólalva arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne állítsanak őt ábrázoló szobrokat.
 
A közelmúltban Törökország számos településén készítettek a tavaly július 15-ei puccskísérlet első évfordulójára Erdogant ábrázoló különféle alkotásokat. „A hír hallatán nagyon elszomorodtam. Ez ellentétes értékeinkkel” – hangoztatta Erdogan. „Nem szeretnék magamról szobrot és semmilyen hasonló alkotást. Tartózkodjunk az efféle a hibáktól. Nem szobrok kellenek, hanem hasznos tevékenységre van szükség” – tette hozzá.
 
Az északnyugat-törökországi Izmitben az váltott ki vitát, hogy az államfőről készített szobor nem hasonlított Erdoganra – írta a Hürriyet című török lap. A város polgármestere, Nevzat Dogan azzal védte az alkotást, hogy „Erdoganra nem hasonlíthat senki”. Ettől függetlenül az izmiti szobrot a többivel együtt a napokban lebontották.
 
Erdogan kérése ellenére Törökországban néhány létesítmény az ő nevét viseli. Egyebek között egy labdarúgó-stadion Isztambul Kasimpasa negyedében, valamint egy egyetem a Fekete-tenger partján fekvő Rize városában. Kasimpasa és Rize a török elnök életének meghatározó helyszínei.

Ajánló