Bedrogozva hajtott a pizzériába a francia gázoló

Meaux |

Emberölés és bódult állapotban történő járművezetés miatt emeltek vádat a férfi ellen, aki hétfőn a Párizstól keletre fekvő Sept-Sorts településen szándékosan hajtott egy pizzériának egy embert megölve és sokakat megsebesítve - közölte szerdán a francia ügyészség.

Rendőrök a gázolás helyszínénél
TASR/AP-felvétel

A Meaux-i vádhatóság szerint a 32 éves gyanúsított időközben vizsgálati őrizetbe került.

A férfi a nap folyamán megjelent a vizsgálóbíró előtt, de a terhére rótt vádakkal kapcsolatban nem nyilatkozott - mondta Dominique Laurens ügyész. 

A 32 éves férfi kábítószert fogyasztott és nagy mennyiségben orvosságokat vett be a tettét megelőzően. Egy pszichiátriai vizsgálat pedig a nap folyamán megállapította, hogy a törvény által felelősségre vonható, nem elmebeteg, teljesen beszámítható állapotban követte el tettét, de közepesen súlyos depressziótól szenved.

A nyomozók szerint a gyanúsított összefüggéstelen nyilatkozatai egyelőre nem engednek következtetni egy indítékra. Az előzetes kihallgatásokon a férfi azt állította, hogy a tettét megelőző napon öngyilkosságot kísérelt meg. A hatóságok a tettet követően hamar kizárták a lehetséges indítékok köréből a terrorizmust.

A hétfőn este a francia fővárostól 65 kilométerre történt tragédia során egy fiatal lány életét vesztette, és legalább tizenketten megsebesültek. Hatukat még kórházban kezelik.

Ajánló