Több embert meglőttek egy New York-i kórházban

New York |

Több embert meglőttek egy New York-i kórházban - jelentette pénteken a helyi rendőrség. A hatóságok szerint az elkövető legalább egy embert megölt, mielőtt végzett volna magával.

SITA/AP-felvétel

J. Peter Donald, a New Yorki rendőrség szóvivője szerint a fegyveres támadó meghalt.

A lövések a bronxi Lebanon kórházban dördültek el helyi idő szerint délután három óra felé.

A rendőrség korábban még nem tudott halálos áldozatokról. A hatóságok szerint legalább két embert meglőttek, míg a The New York Times című amerikai lap a tűzoltóság egy tisztségviselőjére hivatkozva három sebesült orvosról jelentett. A rendőrség vizsgálja, hogy hányan sebesültek még meg a lövöldözésben.

Korábban még arról lehetett tudni, hogy az elkövető még szökésben van, de még mindig az egészségügyi létesítmény területén tartózkodik.

A CBS televízió tudni véli, hogy a kórház egy volt dolgozója egy puskával barikádozta el magát az épületben. A hatóságok egyik névtelenséget kérő illetékese szerint a férfi egy orvosi köpenyt viselt, amelyben elrejtette fegyverét.

 A televízióban látható felvételek a rendőrség és a tűzoltóság járműveivel körülvett kórházat mutatták, amelynek tetején fegyvert tartó rendőrök voltak.

Ajánló