Afganisztánban bombázták az Iszlám Államot

New York |

Első alkalommal vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját az Egyesült Államok hadserege - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió. A bombát az afganisztáni Nangarhar tartományban az Iszlám Állam terrorszervezet célpontjai ellen dobták le a reggeli órákban.

TASR/AP-felvétel

A tájékoztatás szerint a GBU-43 típusú MOAB-ot, amely "minden bombák anyjaként" is ismert, néhány órája vetették be. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bomba a legnagyobb pusztító erejű nem nukleáris harceszköz az amerikai hadsereg arzenáljában. A bomba több mint 8 tonna robbanóanyaggal rendelkezik, amelynek pusztító ereje 11 tonna TNT-nek felel meg.

A hadsereg tisztségviselői szerint a MOAB-ot egy MC-130-as típusú katonai szállítógéppel juttatták célba. Hozzátették: a légi csapás célja az Iszlám Állam harcosai és az általuk használt alagutak voltak Nangarhar tartomány Acsin nevű körzetében. A MOAB bevetésével elmondásuk szerint csökkenteni akarták az iszlamisták jelentette veszély mértékét a térségben tevékenykedő amerikai és afgán katonákra, valamint maximalizálni szerették volna a terroristáknak okozott károkat. A dzsihadisták  védelmi állásaikat házilag készített robbanószerkezetekkel, alagutakkal és bunkerekkel erősítik meg, ezért ez a megfelelő harci eszköz ezeknek az akadályoknak a eltávolítására, és az Iszlám Állam elleni offenzíva lendületének megtartására Afganisztánban - tették hozzá a tisztségviselők az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatokat vezető John Nicholson tábornokra hivatkozva, aki jóváhagyta a MOAB bevetését.

Az illetékesek szerint ez volt az első alkalom, hogy az iraki háború alatt kifejlesztett MOAB-ot harctéren vetették be. Az amerikai hadsereg jelenleg a pusztítás mértékét vizsgálja.

A bomba bevetését Adam Stump, a Pentagon szóvivője is megerősítette.

Ajánló