Nyirő újratemetése - csak hárman tudták, hol a hamvak

Bukarest |

Csak három ember tudta, hol vannak Nyirő József hamvai, és egyikük sem székelyudvarhelyi - derült ki szerdán azokból az interjúkból, amelyeket erdélyi magyar lapok készítettek Lukács Csabával, a vasárnap elhalasztott újratemetés kommunikációs vezetőjével.

A Madridban 1953-ban elhunyt Nyirő József erdélyi író pünkösdre tervezett, szülőföldjén való újratemetését az Országgyűlés Hivatala készítette elő a Szász Jenő vezette Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal közösen. Lukács Csabával, a budapesti szervezőcsapat kommunikációs vezetőjével a Hargita Népe című, Csíkszeredában megjelenő napilap és a Kolozsváron szerkesztett Transindex portál közölt szerdán interjút a temetés elhalasztásának körülményeiről.

Lukács szerint a román hatóságok mindenképp meg akarták akadályozni a temetést: megfélemlítették a székelyudvarhelyi katolikus plébániát, vasárnapra virradó éjszaka "sportos kiállású emberek" őrizték a temetőt és megakadályozták, hogy kiássák a sírt. Ők az író hamvait is elkobozták volna, ha megtalálják - jegyezte meg.

A kommunikációs vezető szerint olyan szintű konspirációra kényszerültek Nyirő József hamvainak szállítása és őrzése ügyében, hogy még a helyi szervezők sem rendelkeztek hiteles információkkal, mert azt feltételezték: lehallgatják telefonjaikat.

"Három személy tudja, hol vannak a hamvak, közülük egyik sem udvarhelyi. Az udvarhelyiek annak függvényében kaptak információkat tőlünk, hogy éppen mit akartunk üzenni a Román Hírszerző Szolgálatnak" - mondta Lukács a Hargita Népének.

Az interjú arra is kitér, hogy a helyszínre tartó Lukács Csabát egy nappal a szertartás előtt Székelyudvarhely közelében feltartóztatta a román rendőrség, ügyészi felhatalmazással átkutatták a csomagját, és egy üres urnát találtak nála. Lukács akkor azt közölte: félrevezető akciójával fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy a román hatóságok hajtóvadászatot folytatnak Nyirő József hamvainak felkutatására, holott ezek szállítása a román törvények szerint nem engedélyköteles.

"Ha Korondon megtalálják nálam a hamvakat, akkor elkobozzák, ezt világosan megmondták. Kérdeztem, milyen törvényes alapon, mire az ügyész azt felelte, Bukarestbe kell vinni, hogy egy vizsgálatnak vessék alá. ... Végül ügyvédem tanácsára nyitottam fel, hiszen ki tudja, mit tettek volna bele a román fővárosban" - ecsetelte a részleteket a kommunikációs vezető a Hargita Népében.

A lap érdeklődésére, hogy miért koporsót ravataloztak fel a budapesti Nemzeti Sírkertben, ha már előtte elhamvasztották Nyirő József földi maradványait, Lukács határozottan állította: Nyirő hamvai vol­tak a koporsóban Budapesten, de úgy ítélték meg, jobban illik a ceremóniához egy koporsó, mint egy urna, főként, hogy az erdélyiek számára nem annyira szokványos az urnás temetés. A hamvasztásra viszont a törvényesség érdekében volt szükség volt, a hamvakat ugyanis törvényesen bevihetik Romániába. A hamvakkal továbbá szabadon lehet utazni, ilyenkor nem szükséges az úgynevezett halotti útlevél sem, mint egy holttest esetében - magyarázta Lukács.

A Transindex cikke azt tudakolja, hogy jelen voltak-e Nyírő József hamvai a hétvégi, székelyudvarhelyi megemlékezésen. Mint felidézték, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy a hamvak akár abban a táskában is lehettek volna, amelyet Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára mindvégig magánál tartott és még a ravatalhoz is felvitt, amikor megtartotta beszédét. Az államtitkár a feltételezést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, de elmondta, hogy a hamvak Erdélyben vannak, és tudomása szerint két héten belül szűk családi körben történik meg az újratemetés.

A Transindex Lukács Csabánál is érdeklődött, milyen szerepe volt az államtitkárnak az újratemetésben. "Nem tudom, hogy honnan vette Szőcs Géza a Nyirő József hamvainak hollétéről szóló információt, mivel ezzel az információval ő nem rendelkezhetett. Ő ugyanis nem volt benne a szűk szervezőbizottságban” - jelentette ki Lukács Csaba, és hozzátette: ha bármit is mondanának a szervezők a hamvak hollétéről, akkor lakossági zaklatásnak tennék ki azokat a személyeket, akikről a román hatóságok azt feltételezik, hogy a hamvakat őrzik.

Nyirő József vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a román hatóságok érvénytelennek tekintik a pénteken kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt. A szervezők - az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány - közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották, és vasárnap csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen.

 


Ajánló

Viharos időben kényszerleszállás közben lezuhant szerdán a TransAsia tajvani légitársaság utasszállító repülőgépe a...

338 karton csempészcigarettát találtak a vámosok több műanyag zsákban a nagymihályi járásbeli Mátyócvajkóc (...