Roma vadtelepet számoltak fel Belgrádban - tiltakozások

Belgrád |

Felszámolt a belgrádi önkormányzat egy roma nyomortelepet csütörtökön, s bár a több mint 250 családot incidens nélkül telepítették ki, szerb nem kormányzati szervezetek és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet élesen bírálta az intézkedést.

A mintegy ezer romát autóbuszokon szállították el az újbelgrádi Belvil kerület mellett bádogból összetákolt kunyhóikból, ahol egészségtelen körülmények között - közművek nélkül - tengették életüket; ingóságaikat pedig kamionok vitték utánuk. A helyszínen földgyaluk várakoztak, hogy távozásuk után rögtön ledózerolják a vadtelepet.

A kitelepített roma családok felét Szerbia déli részére viszik, ahonnan származnak, a többieket pedig Belgrád elővárosaiban helyezik el konténerekben.

A felszámolt nyomortelep helyén buszpályaudvart, valamint egy új hídra vezető feljárót akar építeni a szerb főváros önkormányzata.

Szerb emberi jogi szervezetek és az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet élesen bírálta az intézkedést, azzal vádolva a belgrádi hatóságokat, hogy a romákkal történő egyeztetés nélkül végrehajtott intézkedéssel "nyilvánvalóan megsértették" a nemzetközi normákat. Az AI szerint a kitelepítéssel családok szakadhatnak szét, vagy kerülnek távol attól a helytől, ahol a kenyerüket keresik.

Az AI közleményében felszólította a szerb hatóságokat, hogy törvényben tiltsák be az erőszakos kitelepítést.

Az AI megjegyezte: Belgrádban 2009 áprilisa óta legalább hétszer telepítettek ki erőszakkal romákat. Több esetben azért, hogy vadtelepeik felszámolásával helyet biztosítsanak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteleiből finanszírozott infrastrukturális beruházásoknak.

Szerbiában becslések szerint negyed-félmillió roma él, nagy részük a társadalom peremén, munka nélkül, hátrányos megkülönböztetést elszenvedve. A szerb hatóságok azzal védték a kitelepítéseket, hogy igyekeznek megfelelő iratokkal ellátni a romákat és iskolába járatni a gyerekeiket.

 

Ajánló

Ha ön az Ikrek jegyében született, kedvessége, derűs mosolya vonzza az embereket. Most is sok barátja lehet, sőt a...

Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó ellentmondásos új...

Elárverezték Londonban John Lennon egyik gitárját, a vasárnapi aukción 380 ezer fontot (479 ezer euró) adtak a...