Moszkva: csak az ellentétek élezésére jó a NATO rakétavédelmi programja
A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Lavrov több mint 350 vezető politikus és katonai szakértő előtt kifejtette: a várttal ellentétes hatást fejthet ki minden olyan globális biztonsági rendszer, amelynek középpontjában csak a NATO áll. A mások ellen irányuló szövetségi konstrukciók akár "globális katasztrófához" is vezethetnek - tette hozzá.
Oroszországban már az európai rakétavédelmi rendszer gondolatára is azonnal "félreverik a harangokat" - mondta a moszkvai diplomácia vezetője, hangsúlyozva, hogy nem lehet haladást elérni az ügyben, amíg "fittyet hánynak az alapos orosz aggodalmakra".
A NATO 2020-ig kíván rakétavédelmi rendszert kiépíteni Európában, és elutasítja Oroszország kérését, hogy vonják be a fejlesztésbe. A NATO ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az európai és más országok biztonságát szolgálja.




Hozzászólások (1):