Eltitkolt floridai lakás lett a kulturális miniszter veszte
A tárca szóvivője közölte, hogy Besser csütörtökön levélben benyújtotta lemondását Petr Nečas kormányfőnek, aki korábban az ügy tisztázására szólította fel a kultuszminisztert. Besser lemondását azzal indokolta, hogy nem érzi kollégái támogatását, s nem kapott teret arra, hogy megvédhesse és tisztázhassa magát. Ezek alapján úgy döntött, hogy nem kíván ártani a kormánynak, s inkább távozik tisztségéből. A politikus szerint az ügyet azért húzták most elő, mert bizonyos körök így akarják megbosszulni, hogy aktív volt az egyházi kárpótlás terén. Besser ügyére egy hete hívta fel a figyelmet az Insider internetes cseh napilap. Az Insider szerint Bessernek részesedése van a Comorous Group csoportban, amelynek többségi tulajdonosa Pavel Hrácha, akit korábban korrupcióért elítéltek, s pénzügyei zavarosak. A cseh kormánykoalíció azonnal reagált, s Besser értésére adták, hogy további ténykedését a kormányban nem látják jónak.
Nem hivatalos értesülések szerint Besser utódja Alena Hanáková lesz, aki szintén a TOP 09 párt parlamenti képviselője.
Petr Nečas jobbközép kormányának 17 hónapja alatt Jiří Besser immár a hetedik miniszter, aki távozni kényszerült posztjáról. A 15 tagú kabinet fele így már új emberekből áll.




Hozzászólások (1):