Schmitt-Gašparovič megbeszélés is a V4-es csúcson

Budapest |

Schmitt Pál köztársasági elnök a visegrádi országok (V4) jövő hét végi csúcstalálkozóján kétoldalú megbeszéléseket is folytat hivatali partnereivel, Václav Klaus cseh, Bronisław Komorowski lengyel és Ivan Gašparovič szlovák államfővel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-vel.

A magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő a visegrádi csoport fennállásának 20. évfordulója alkalmából találkozik Budapesten és Visegrádon.
A visegrádi együttműködést megalapozó nyilatkozatot Visegrádon írta alá 1991. február 15-én Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel köztársasági elnök, továbbá Antall József magyar miniszterelnök. Csehszlovákia kettéválásával, illetve az önálló Csehország és Szlovákia megalakulásával, 1993-ban a visegrádi hármasból négyes lett.
A négy köztársasági elnök a csúcstalálkozó első napján Budapesten részt vesz a Közép-Európa gazdasági potenciálja és lehetőségei című konferencián. A tanácskozást az Antall József Tudásközpont kezdeményezésére szervezik, a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Köztársasági Elnöki Hivatallal és a Külügyminisztériummal együttműködésben.
A Corvinus egyetemen rendezett konferencián mind a négy közjogi méltóság beszédet mond. Vajna Márton, a KEH külügyi hivatalvezetője az MTI-nek a héten a tanácskozás témái között említette a gazdaságpolitikai dilemmákat - a növekedést és/vagy stabilitást, a versenyképességi kihívásokat, a globális tőkemozgások hatását a térségre és a közös energiapolitikát.
Ugyancsak a csúcstalálkozó első napján az államfők koncerten vesznek részt a Művészetek Palotájában, a hangverseny programjában mind a négy ország zeneszerzőinek művei szerepelnek. Az eseményre meghívót kaptak a budapesti diplomáciai testület tagjai is.
A csúcstalálkozó második napján a köztársasági elnökök ellátogatnak Visegrádra, plenáris tárgyalásukon áttekintik és értékelik a V4-együttműködás elmúlt 20 évét, a régió energiaellátásának kihívásait, szó lesz a négy ország helyzetéről a makroregionális stratégiák (balti stratégia, Duna-stratégia) "metszéspontjában", továbbá a civil kapcsolatok szerepéről, az ifjúsági- és sportegyüttműködésről - mondta a külügyi hivatalvezető.
Tavaly a négy visegrádi ország államelnöke a nyugat-csehországi Karlovy Varyban találkozott.
A csoportosulás elnöki tisztségét idén júliustól egy évig Csehország tölti be. A cseh elnökség kiemelt figyelmet kíván fordítani az EU jövőbeni költségvetésére és a közös energiapolitikára.

Ajánló

Ha Ön az Ororszlán jegyében született, úgy gondolja, hogy mostanában könnyen eléri a céljait, és a nehezebb ügyeket...

Kilencvenéves korában elhunyt Lázár György, Magyarország 1975 és 1987 között hivatalban lévő  miniszterelnöke, a...

Eddig ismeretlen, feltehetően több ezer éves templomot fedeztek fel házuk alatt illegális ásatást végző kairóiak....

Hozzászólások

De minek?

  • nem tetszik