A szlovák-magyar viszonyról az Európai Parlamentben
Kiemelte: az elmúlt húsz évben azok a határon túli magyar kisebbségi közösségek bizonyultak sikeresnek, amelyek esetében "a kisebbségi politikai vezetés együttműködési készsége találkozott a többségi társadalom politikai vezetésének konstruktív, a kisebbséget partnernek tekintő hozzáállásával".
Úgy vélte, a szlovák-magyar viszonyban "véget kell vetni a nacionalista licitálásnak", annak, hogy "az egyik ország nacionalizmusa provokálja a másik ország nacionalizmusát". Nincs más alternatíva a két ország között - szögezte le az MSZP EP-delegációjának vezetője.
Ugyancsak napirenden kívül Hankiss Ágnes (Fidesz) arról beszélt, hogy az unióban nélkülözhetetlen a magas színvonalú rendvédelmi képzés, amely képes harmonizálni és egységes szintre emelni a tagországok eltérő képességeit ezen a téren. Hangoztatta, hogy ebből szempontból az európai rendőrakadémiára (Cepol) fontos feladatok várnak.
Elmondása szerint az említett intézmény új vezetőinek kinevezése tavaly kedvező folyamatokat indított el. A jövőben ugyanakkor a célokhoz biztosítani kell az akadémia szervezeti, jogi önállóságát és a megújult működéshez szükséges fejlesztési lehetőségeket - szögezte le Hankiss Ágnes.




Hozzászólások (0):