Törökország nemzetközi vizsgálatot kér a halálesetek kivizsgálására
A török külügyminiszter bejelentette: Izrael hozzájárult, hogy elengedik az összecsapásban érintett összes török állampolgárt. Ahmet Davutoglu közölte: szerda este 210 törököt szállítanak haza török repülőgépekkel. Hozzátette: Izrael megígérte, hogy egyetlen török tiltakozót sem állítanak bíróság elé.
"Világosan közöltük, hogy felülvizsgáljuk az Izraellel fenntartott kapcsolatainkat, ha a nap végéig nem engedik el a törököket" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy valamennyi külföldi állampolgárt elengedik.
A többek között mintegy 400 török állampolgárt szállító hajók elleni izraeli támadás miatt, amelyben kilencen meghaltak, köztük négy török, súlyosan megromlott a két ország viszonya. Törökország hazarendelte tel-avivi nagykövetét, és lemondott három közös hadgyakorlatot. "Senkinek sincs joga nemzetközi vizeken elrabolt embereket fogva tartani" - mondta sajtótájékoztatóján Davutoglu.
A különböző közzétett adatok miatt egyelőre nem tudni, pontosan hány török állampolgár vett részt a Gázai övezeti blokád megtörésére készülő akcióban. Izrael és Egyiptom 2007 júniusa, a Hamász palesztin mozgalom gázai hatalomra kerülése óta szárazföldi blokád alatt tartja az övezetet, ahol a másfél milliós lakosság egyebek mellett víz- és gyógyszerhiánnyal küszködik.
A külügyminiszter elmondta még, hogy két súlyos sebesült török állampolgár török orvos felügyelete mellett izraeli kórházban marad.




Hozzászólások (2):