2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Farkasházyt nem zavarja, hogy belekeveredett a kampányba

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Budapest
|

Farkasházy Tivadar az alábbiakban a dr. Nagy Imre egri MSZP-s képviselőjelölt szórólapján megjelent, őt is ábrázoló fotóval kapcsolatban az alábbiakat közölte az MTI-hez eljutatott közeleményében.

"Semmi kifogásom a kép felhasználása ellen, sőt, örülök neki, mivel azt a pillanatot ábrázolja, amikor két kiváló magyar író és gondolkodó, Esterházy Péter és Csányi Vilmos egy-egy facsemetét ültet el az egri Érsekkert egyik szegletében, a Múzsák
Ligetében, miképpen több más magyar író, többek között Faludy György, John Lukacs vagy Kornis Mihály is Nagy Imre polgármestersége idején. Azóta egy közös Bródy Sándor-Gárdonyi Géza szobor is díszíti a kertet, hála Varga Imrének és az író unokájának, Alexander Brodynak. Pedig száz éve korántsem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk.
A kép tehát egy megtörtént eseményt ábrázol, amely szép pillanata az én életemnek is, hiszen az ötlethez magam is
hozzájárultam, s nagy élvezettel hallgattam évente az utána következő beszélgetéseket az ültetőkkel. Mint mindig, Esterházy Péter és Csányi Vilmos is brillírozott ekkor, tudomásom szerint utóbbinak sincs kifogása a kép felhasználása ellen, természetes en megértem, ha egyik kedvenc íróm nevében a kiadója nehezményezi a kép felhasználását, én biztosan nem teszem." (MTI-OS)

Hozzászólások (1):


  • 2010. február 22. hétfő 18:47
    Névtelen (nem ellenőrzött)