Nemzetiségi jogok Európában, Szlovákiában - aggódik a FUEN
Éppen ezért egységes, európai kisebbségi jogi szabályozásra és intézményrendszerre lenne szükség.
A FUEN 32 országból 84 tagszervezetet tömörít, és ekként a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek legnagyobb európai tömörülésének számít. Versailles-ban alapították 1949-ben, és fennállásának 60. évfordulóját Brüsszelben ünnepelték október elején.
Ezen a tanácskozáson olyan állásfoglalást fogadtak el, amely szerint a szlovák államnyelvtörvény a nemzetiségi jogok európai színvonalának visszaesését tükrözi. A FUEN - arra hivatkozva, hogy Európa 47 államában több mint háromszáz kisebbség közel százmillió tagja él - kéri az Európai Uniót, hogy a nemzetiségi ügyeknek legyen EU-biztosa, illetve tartozzon a témakör valamelyik EU-biztos illetékességi körébe.
A magyarországi németek országos önkormányzatát Brenner Koloman, a FUEN német kisebbségeket tömörítő munkacsoportjának az elnöke képviselte a kongresszuson. Ő úgy nyilatkozott: korábban az úgynevezett koppenhágai kritériumokban az EU által felveendő tagállamok számára megfelelő szintű kisebbségvédelmet írt elő az unió. Az EU-n belül azonban nem létezik közös kisebbségi politika, és egyes régi tagállamok - így Franciaország, Görögország - még a kisebbségi közösségek létét is megkérdőjelezik. Brenner szerint ezért lenne fontos az általános, minden tagállamra érvényes kisebbségi jogi szabályozás, gyakorlat és intézményrendszer kidolgozása. Úgy vélekedett, hogy a lisszaboni szerződés hatályba lépése után már lesz mód magasabb európai szintre emelni a nemzeti kisebbségek ügyét.




Hozzászólások (0):