Bajnai: a nyelvtörvény súlyosan árt a magyar-szlovák kapcsolatoknak
Át kell gondolni, hogy az új fejlemények függvényében mikor és milyen tartalommal van ideje és értelme megtartani a kormányfői találkozót, mikor válik ez ismét eszközzé ahhoz, hogy képesek legyenek megoldani problémákat - tette hozzá.
A magyar-szlovák kormányfői találkozó nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy megoldjanak problémákat, vagy új kezdeményezést tegyenek. Magyarországnak "kellő időre" van szüksége a találkozó előkészítéséhez - emelte ki a magyar kormányfő.
Robert Fico szlovák kormányfő szerint az államnyelvtörvény módosítása rendben van, s nem látja okát annak, hogy ez a kérdés veszélyeztesse tervezett magyarországi látogatását. A szlovák kormányfő szerdán Pozsonyban újságíróknak azt mondta, érvényes magyarországi meghívása van, kész találkozni magyar partnerével, s már csak arra vár, hogy a magyar fél megerősítse annak időpontját.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter június elején azt közölte, hogy a magyar és a szlovák kormányfő várhatóan július 7-én vagy 9-én találkozik Magyarországon.
A szlovák parlament kedden hagyta jóvá az államnyelvtörvényt módosító javaslatot, amely a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint korlátozza a kisebbségek anyanyelv-használati jogait.
A jogszabály megsértéséért bizonyos esetekben akár 5000 eurós pénzbüntetéssel is kiszabható.




Hozzászólások (7):