Villám csapott az Air France gépébe?

Párizs |

Minden bizonnyal az óceánba veszett hétfőn az Air France légitársaság Rio de Janeiro és Párizs között eltűnt gépe, amelynek utaslistáján négy magyar név is szerepel. Jean-Louis Borloo francia környezetvédelmi miniszter szerint valószínű, hogy szerencsétlenség történt.

(Forrás: odhaleno.cz)

A párizsi válságközpont hétfő délután arról értesítette a magyar nagykövetet, hogy az utaslistán négy magyar név szerepel. Előzőleg a külügyminisztérium az MTI érdeklődésére még azt közölte, hogy nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy magyar állampolgárok is lennének az utasok között, és a kirendeltségeken sem jelentkezett senki azzal, hogy hozzátartozója a repülőgépen lett volna.
    "Egyértelműen kizárható, hogy a repülőgépet eltérítették" - közölte a francia környezetvédelmi miniszter a párizsi Roissy repülőtéren. Jean-Louis Borloo szerint egyelőre pontos információ nincs arról, hogy mi is történt, de a Rio de Janeiro és Párizs között eltűnt Air France repülőgéptől érkeztek automatikus üzenetek, amelyek rövidzárlatról tettek jelentést, miután a gép átrepült egy viharzónán.
    A miniszter elmondta: Franciaország erősítést küldött a brazil légierőnek az eltűnt repülőgép megtalálására a brazil partoknál. A francia katonai gép a szenegáli Dakarból szállt fel a délután folyamán, s később egy másikat is küldtek. A brazil légierő helyi idő szerint hétfő hajnalban megkezdte kutatást a feltételezések szerint az Atlanti-óceánba zuhant A330-típusú Airbus utasszállító repülőgép után az ország északkeleti részénél található Fernando de Noronha sziget térségében.
    A brazil légügyi hatóságok szerint az AF 447 jelzésű járat 565 kilométerre volt Natal kikötővárostól, amikor utoljára rádiókapcsolatba lépett az úgynevezett atlanti ellenőrző központtal. A gép rendben, 840 kilométeres sebességgel, mintegy 35 ezer láb magasságban haladt, vagyis valamivel 11 ezer méter alatt. Azután tűnt el, hogy kikerült a brazil radarok által fedett övezetből, de még a szenegáli légtérellenőrzési zónába való beérkezése előtt.
     A francia légitársaság vezetője szerint közép-európai idő szerint 3 óra 30 perckor volt utoljára rádiókapcsolat az eltűnt gép kapitánya és a brazil légiirányítók között. Négy óra körül az Air France járata viharzónába került, az automatikus üzenetek a gép egyes műszereit érintő sorozatos technikai meghibásodásokról negyedórával később kezdtek érkezni. Mindez arra utal, hogy "váratlan helyzet" történt a fedélzeten - fogalmazott Pierre-Henri Gourgeon sajtótájékoztatóján. A légitársaság igazgatója szerint az Air France feltételezése az, hogy villámcsapás érte a gépet, amelynek következtében légikatasztrófa történt.
    A gépen 228 személy, 216 utas, valamint a személyzet 12 tagja tartózkodott. Az Air France hivatalos tájékoztatása szerint az utasok között 126 férfi, 82 nő, hét gyerek és csecsemő volt. A gépre többségében brazilok szálltak föl, de a France 2 közszolgálati televízió értesülése szerint legalább negyven francia, az olasz hírügynökség szerint öt olasz, a marokkói kormányhoz közel álló források szerint három marokkói orvos, egy nő és két férfi is volt az utasok között. Az ARD német közszolgálati televízió a francia kormányra hivatkozva több mint húsz német állampolgárról adott hírt, aki a gépen volt.
     A francia külügyminisztérium az MTI megkeresésére azt mondták, hogy az utaslistáról és az utasok állampolgárságról nem adnak információt a sajtónak addig, amíg minden hozzátartozót nem értesítettek a gép eltűnéséről. A hivatalos tájékoztatást késő délutánra ígérte a válságstáb. Nott Miklós párizsi magyar főkonzul elmondta az MTI-nek, hogy állandó kapcsolatban van velük. Nicolas Sarkozy elnök is percről percre tájékozódik a fejleményekről. Az államfő a délután folyamán felkeresni szándékozott a repülőtéren várakozó családtagokat.
    Az A330 típusú Airbusnak párizsi idő szerint 11 óra 10 perckor kellett volna leszállnia Párizs Roissy repülőterén, de már reggel 8.00 órakor nyoma veszett. A járat helyi idő szerint vasárnap este 7 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szállt fel a riói repülőtérről.

Ajánló