2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!

Március 15. - Budaházyt is előállították

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Budapest
|

Két embert a Hősök teréről, hat másikat pedig a Március 15. térről állítottak elő a rendőrök vasárnap nem sokkal 15 óra után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tafferner Éva közlése szerint a nap folyamán eddig 16 embert állítottak elő a rendőrök.

 A Hősök teréről két embert azért állítottak elő, mert a rendőrök szerint intézkedés alá vonták őket, de ennek ellenére meg akarták zavarni az ott zajló rendezvényt.
    A Március 15. téren zajló rendezvényen maszkos személyek jelentek meg azzal a szándékkal, hogy megzavarják a megemlékezést - olvasható a rendőrség honlapján közzétett közleményben. Mint írták, a rendőrök kiemelték őket a tömegből, melynek során kisebb ellenállásba ütköztek, ezért könnygázspray bevetésére került sor.
    Az MTI tudósítói a helyszínen azt látták, hogy az előállítottak között van az előző években történt budapesti, utcai megmozdulásokon ismertté vált Budaházy György is, akit egy rendőrautóba ültettek be.