Az ET-nek is tetszik CIA-börtönök bezárása
Az európai politikus azt mondta, azt várja a rendelkezéstől, hogy új információkra derül fény a CIA-járatokról és a titkos fogva tartási helyekről.
A The Washington Post című amerikai lap 2005. novemberi cikke szerint a CIA éveken keresztül titkos börtönökben tartott fogva, s hallgatott ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, s az a vád is felmerült, hogy az amerikai titkosszolgálat illegálisan szállított különböző repülőjáratokon ilyen személyeket olyan országokba, ahol az illetők kínzásnak voltak kitéve.
Az Európa Tanács annak idején Dick Martyt bízta meg az ügy kivizsgálásával, s a svájci politikus jelentéseiben megállapította, hogy több európai országban, így Lengyelországban és Romániában működtek ilyen kihallgatóközpontok. Mindkét ország visszautasította ezt a feltételezést.
Az ET-jelentéstevő megállapítása szerint a titkos börtönökben embertelenül bántak a foglyokkal: dübörgő zenével, fullasztóan meleg vagy jéghideg légkondicionálással, alvásmegvonással kínozták őket.
Sokan ugyanakkor nehezményezték, hogy a jogvédő jelentései túlnyomórészt név nélkül nyilatkozó forrásokra támaszkodtak.
Dick Marty azt mondta, nagyon meg lenne lepve, ha még ma is működnének Európában titkos fogdák, más azonban a helyzet szavai szerint Kelet-Afrikával vagy Marokkóval.




Hozzászólások (0):