Draskovics: a szlovák fél válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket
Elmondta: a szlovák rendőrség azt közölte, hogy a futballmérkőzésen - a felvételeken nem látható helyen és módon - a szurkolók úgy viselkedtek, ami indokolttá tette ezt a fajta "nagyon határozott" rendőri fellépést. Draskovics Tibor kifejtette: sem a magyar rendőrséget, sem a kormányt és a közvéleményt nem elégíti ki a válasz, ezért az országos rendőrkapitány szlovák partneréhez fordult a tájékoztatás kiegészítéséért, és hogy megismerhessék a szlovák fél által készített videofelvételeket.
A rendőrkapitány kérését megerősítendő hasonló kéréssel fordul maga a miniszter is a szlovák illetékes tárca vezetőjéhez.
A miniszter azt mondta, hiszi, hogy ki fog derülni, törvényes és arányos volt-e a fellépés, s ha nem, a szlovák hatóságok levonják azokat a konzekvenciákat , amelyek minden jogállamban ilyen esetben kötelezőek.
Draskovics Tibor hozzátette: ugyanilyen határozott a magyar kormány abban, hogy Magyarországon sem lehet olyat elkövetni, ami sérti Szlovákia és a szlovák nemzet - de bármely más nemzet érzékenységét, becsületét. Ezért a szlovák nagykövetség előtt történtek miatt a rendőrség megindította a szükséges eljárást.
A Dunaszerdahelyen történtek miatt a szlovák nagykövetség előtt tartott szombati tüntetésen tiltakozók szlovák zászlót égettek.
A miniszter a két évvel ezelőtti budapesti, október 23-i eseményekkel párhuzamot állító kérdésre válaszolva elmondta: törvényt sérteni sem Magyarországon, sem Szlovákiában nem lehet, különösen nem rendőri részről. Minden, a törvény határát "akárcsak egy centiméterrel átlépő" magyar rendőrrel szemben olyan szigorral kell eljárni, ahogy ezt a magyar jogszabályok megkövetelik - jelentette ki. (MTI)




Hozzászólások (2):