2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
A feltételekről még folynak a tárgyalások

Oroszország kölcsönad Fehéroroszországnak

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Moszkva/Minszk
|

Oroszország november folyamán egymilliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további egymilliárd dollárt a jövő év első negyedévében – közölte kedden Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes.

Pankin szerint a kölcsön feltételeiről még folynak a tárgyalások, de – mint mondta – azok közelebb állnak majd a piaciakhoz. A hitel 15 éves futamidőre szól, ötéves türelmi idővel. A tervek szerint folyósítását összekötik közös cselekvési terv végrehajtásával, amely előirányozza mindkét fél számára gazdasági jellegű intézkedések foganatosítását.
Pankin szerint ebben rögzítik a valutaárfolyam kérdését, az orosz cégek bejutásának módját a fehérorosz piacra, szó lesz benne a fehéroroszországi privatizációról, illetve az ország fizetési mérlegéről. Nem kizárt, hogy Fehéroroszország kétmilliárd dolláros hitelt kap a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) is, de Pankin szerint erről szó volt a Minszkkel folytatott megbeszéléseken, és nem találtak ellentmondást abban, hogy az IMF mellett Oroszország is hitelt nyújt Fehéroroszországnak.
A pénzügyminiszter szerint egyelőre nem hangolták össze a hitel pótlólagos, rubelelszámolással kapcsolatos feltételeit, de egyetértés van abban, hogy tárgyalni kell az orosz rubel használatáról a kétoldalú kereskedelemben. (MTI)