Lubyová szabad kezet kapott Dankótól

Pozsony |
Az új oktatási miniszter óriási felelősséget vállalt – mondta a kinevezéskor Andrej Kiska államfő.
Martina Lubyová az első kormányülésén
TASR-felvétel
Az új miniszternek nem lesz száz napja arra, hogy tájékozódjon a minisztérium ügyeiben, mert bizonyos kérdéseket azonnal meg kell oldani. 
 
Folytatja a reformot 
Martina Lubyová négy kulcsfontosságú területet nevezett meg. A Tanuló Szlovákia oktatási reformról kijelentette, hogy a kontinuitás híve, és támogatni fogja a széles szakmai körben és a nyilvánosság bevonásával egyeztetett dokumentum megvalósítását. „Kidolgozzuk a reform megvalósításának akciótervét, ezen belül fel kell állítani a prioritásokat, mert a program annyira terjedelmes, hogy egyelőre sem kapacitásunk, sem anyagi fedeztünk nincs meg ahhoz, hogy egy az egyben megvalósítsuk” – mondta Lubyová. Második prioritásaként a szociális párbeszédet és az ágazatban dolgozók bérének további emelését jelölte meg. „Ezen a területen a nemzetközi szervezeteknél szerzett tapasztalataimat is szeretném felhasználni. Arra fogok törekedni, hogy teljesíteni tudjuk a kormányprogramban foglaltakat, hogy a pedagógusokkal és a polgári kezdeményezésekkel ne az utcán, hanem a tárgyalóasztal mellett folytassunk párbeszédet” – mondta a miniszter. 
 
Uniós pénzek 
Kiemelten foglalkozna az uniós alapok merítésével is. A nyáron kirobbant botránnyal kapcsolatban intenzíven egyeztetni fog az Európai Bizottsággal. „Már jövő héten Brüsszelbe szeretnék utazni, hogy tisztázzuk, mit rónak fel nekünk, hogyan tudjuk kiküszöbölni a hiányosságokat, hogy a lehető leghamarabb felhasználhassuk ezeket a pénzeket” – magyarázta Lubyová, aki aláírja a botrányos pályázat törlését, és mielőbb új felhívást tenne közzé. „A pályázatok elbírálásának kritériumait is úgy kell megszabnunk, hogy objektívek és átláthatók legyenek” – fogalmazott a miniszter. Az új tárcavezető negyedik prioritása a sport. Azt tervezi, hogy a sportolási lehetőségek az ország legszélesebb rétegei számára elérhetők legyenek. Az iskolákban és szakkörökben is fejlesztené a sportolási lehetőségeket.  
 
Nem tagja az SNS-nek 
Martina Lubyová kijelentette, nem tagja az SNS-nek. „A Szlovák Nemzeti Párttal az értékek, a hazafias érzés köt össze. 2010-től a hazai akadémiai körökben és az oktatásügyben dolgoztam, és megértettem, ha itt akarok élni és dolgozni, akkor reformokra van szükség. Ezért örültem és fogadtam el a felkínált posztot” – mondta. Hozzátette, hogy az SNS szakembereivel a Szlovák Tudományos Akadémiához tartozó Prognosztikai Intézet igazgatójaként került kapcsolatba. Lubyová állítja, Andrej Dankónak nem kellett őt győzködnie, és szabad kezet kapott a pártelnöktől. A nemzetiek vezére korábban nyíltan kijelentette, hogy ő irányítja az oktatási tárcát. 
 
Megoldásokat várnak 
Az ellenzék az oktatási reformmal kapcsolatos kérdések mellett konkrét lépéseket vár az ötödikesek tudásszintfelmérőjével kapcsolatban, hogy folytatni kívánja-e az országos tesztelést, vagy megelégszik az elektronikus teszteléssel, kisebb mintán. Lubyová kijelentette, igyekszik pénzt találni a tesztelésre, hogy még idén folytatódhasson. 

Ajánló