Csökken Kotleba választási esélye

Pozsony |

A második helyre esett vissza Marian Kotleba Besztercebánya megyében a megyeelnökjelöltek között. Ugyanakkor az elmúlt egy évben a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) elnökének nőtt a legnagyobb mértékben a népszerűsége a szlovákiai politikusok között.

SITA-felvétel

 Ján Lunter nyerheti Besztercebánya megyében megyeelnök-választást, a Focus legutóbbi felmérése szerint ugyanis a vállalkozó megelőzte Marian Kotlebát (ĽSNS). Az augusztus első napjaiban végzett, az egyik jelölt, Martin Juhaniak által megrendelt felmérés alapján a választók 21,8 százaléka Lunterra, 21,1 százaléka pedig Kotlebára szavazna.

Marian Kotleba egyelőre még nem jelezte, hogy indulni kívánna a megyefőnöki posztért. A többi jelölt kicsit leszakadva követi őket, a harmadik Martin Klus (SaS) 14,4%-ot kapott volna.

A visszaesés okai

Martin Slosiarik szerint Kotleba visszaesése – júniusban még 25,9 százalékkal az első volt a jelöltek között – több okra vezethető vissza. „Először azt kell figyelembe venni, hogy az előző felméréssel szemben most két új jelöltet is mértünk, akik összesen csaknem 10 százalékpontnyi támogatottságot szereztek – magyarázta lapunknak a Focus vezetője. – Ján Šimko például Rimaszombat környékén szavazatokat vehetett el Kotlebától. Befolyásolhatta az eredményt az is, hogy az utóbbi időben Kotleba több közbeszerzési botrányára is fény derült.” Az eredmény az első és a második között nagyon kicsi. „Lunter és Kotleba között olyan kicsi a különbség, hogy a fordított eredmény is könnyen elképzelhető” – mondta Slosiarik. Ha Kotleba nem indulna, akkor a nem voksolók aránya 9,6 százalékról 10,4-re, a „nem tudom, kire szavaznék” választ adóké viszont 32,6%-ról 47,9 százalékra emelkedne. Ebből az olvasható ki, hogy Kotleba törzsválasztóinak aránya mintegy 16–17 százalékra tehető. A többi korábbi Kotleba-választó többé-kevésbé arányosan oszlott el a többi jelölt között, Lutner például 23,2%-ot, Klus 19,2-t szerzett volna.

Országos népszerűség

Az országos mintán mért népszerűségi indexet tekintve azonban Kotleba nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, derül ki az ugyancsak a Focus által, augusztus elején készített felmérésből. A szélsőséges párt vezetője 3,4 százalékpontnyit ugrott előre, és így felzárkózott a 10 százalék feletti támogatást élvező politikusok mögé.

A legnagyobb csökkenést Andrej Dankónál mérte a Focus, az SNS elnöke a tavalyi 20 százalékról 14,4 százalékra esett vissza egy év alatt. Robert Fico népszerűsége stabil, 0,5 százalékpontot emelkedve 26,5 százalékon állt augusztusban, 2015-höz képest viszont 3,5 pontnyi csökkenést mutat.

Magyarok a listán

A legnépszerűbb magyar politikus Bugár Béla, de ő is visszaesett több mint két ponttal, az ötödik helyét azonban megőrizte. Az MKP politikusai közül Menyhárt József pártelnök az első, de csak 1,5 százaléknyian tartják megbízható politikusnak. Ő idén került fel először a listára, amely azokat a politikusokat mutatja, akik népszerűsége meghaladja az 1 százalékot. Az egyszázalékos küszöböt idén újra megugrotta Csáky Pál is, az MKP európai parlamenti képviselője legutóbb 2010-ben szerepelt a listán 3 százalékos támogatottsággal.

Az élvonalbeli politikusok többségének népszerűsége esett vagy stagnált, beleértve az ellenzéki politikusokat is. Andrej Kiska köztársasági elnök 27,3 százalékos népszerűséggel ugyan még mindig az első, de a tavalyi 31 százalékhoz képest ez viszonylag komoly csökkenést jelent. A felmérésben minden megkérdezett három politikust nevezhetett meg.

Ajánló