Fico leváltja Plavčant

Pozsony |

A kormány mai ülése után Robert Fico miniszterelnök bejelentette, hogy felkéri Andrej Dankót, az SNS elnökét, hogy pártja jelöljön másik minisztert az oktatási minisztérium élére. Ezzel gyakorlatilag azt mondta, hogy visszahívja posztjáról Peter Plavčan oktatási minisztert. FRISS: Andrej Danko, az SNS elnöke 17:30-kor tart sajtótájékoztatót a parlamentben. Munkatársunk a helyszínen van.

SITA-felvétel

Fico szerint a kormánynak vissza kell szorítania korrupciót. „A Híd elnökével, Bugár Bélával mindent elkövettünk, hogy Plavčan miniszter problémáját az SNS saját berkein belül oldja meg. Erőfeszítésünk sikertelen volt” – jelentette ki rövid sajtótájékoztatóján Fico. Ugyan Peter Plavčan mindent megtett azért, hogy megmagyarázza a tudományra és kutatásra szánt uniós támogatás botrányos elosztását, de ez nem sikerült neki teljes mértékben. „A gyanú árnyéka megmaradt” – jelentette ki a miniszterelnök.

Fico újra megismételte, hogy a jelenlegi kormánynak nincs alternatívája, a koalíciót egyben akarja tartani, ezért az SNS-t kérte fel az új miniszter kijelölésére.

BUGÁR: A MEGOLDÁS AZ SNS KEZÉBEN VAN

A Sme információi szerint Fico reggeltől tárgyalt Plavčannal, aki próbálta megmagyarázni neki az uniós támogatások körüli botrányt.

Andrej Danko, az SNS elnöke 17:30-kor tart sajtótájékoztatót a parlamentben. Az SNS elnöksége már ülésezett. Egyelőre még nem világos, hogy csak egy nyilatkozatot olvas-e fel, vagy kérdezni is lehet az SNS elnökét.

DANKO: FICO FELÜLTETETT ENGEM

OĽaNO: el kell venni az oktatási tárcát az SNS-től

Az ellenzéki pártok üdvözlik Peter Plavčan tervezett leváltását, de szerintük ez nem elég. Az OĽaNO szerint az általuk kifejtett nyomásnak köszönhető a miniszter menesztése. A párt továbbra is kitart amellett, hogy az oktatási tárcát el kell venni a nemzeti párttól. „Nem csinálhatnak rendet az uniós alapokkal azok az emberek, akik ezt a korrupciós közeget ott kialakították” – állítja Veronika Remišová (OĽaNO) parlamenti képviselő. Ľubomír Galko (SaS) szerint Plavčant már korábban el kellett volna távolítani posztjáról. „Már tegnap is késő lett volna, már régen nem neki kellene vezetnie az oktatási minisztériumot” – jelentette ki az SaS alelnöke a SITA hírügynökségnek. 

MATOVIČ: KOALÍCIÓS PARTNERT MÉG NEM ALÁZTAK MEG ÚGY, MINT DANKÓT

"Fico feltörölte Dankóval a padlót"

Az ellenzéki Sme rodina képviselője, Peter Pčolinský a következőképpen kommentálta az eseményeket a közösségi hálón: "Tehát Fico feltörölte Dankóval a padlót. Nem elég, hogy nem lesz új koalíciós szerződés, csak egy függelék. Fico még Plavčant is kilőtte Danko mellől. Csak az ostobák nem látják, hogy Dankót elpáholták, mint egy kisfiút. Andrej legközelebb meggondolja, hogy ugráljon-e."

SULÍK: AZ SAS KÉSZEN ÁLL A KORMÁNYZÁSRA

A szakszervezetet nem lepte meg Fico döntése

Peter Plavčan oktatási miniszter menesztése nem lepte meg Pavol Ondeket, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnökét. Ondek inkább arra kíváncsi, hogy az új miniszter folytatni fog-e bizonyos dolgokat, vagy elölről kezd mindent.

Ondek szerint a minisztériumban zajló hektikus események miatt várható volt Plavčan menesztése. Emlékeztetett, hogy egy-egy miniszter átlagosan 1,5 évig bírja a tárca élén, és hogy néhány régi reformot soha nem fejeztek be.

(lpj, SITA, TASR)

Ajánló