Francia elnökválasztás: Világok harca

Macronra az a feladat vár, hogy egy dühös, megosztott és nehézkes Franciaországot megbékítsen és megreformáljon.

Emmanuel Macron
TASR/AP-felvétel
A francia választók az elnökválasztás április végi első fordulójában megteremtették a lehetőséget arra, hogy a holnapi második fordulóban világos alternatívák állhassanak egymással szemben. A szélsőjobboldali Marine Le Pen és a szociálliberális Emmanuel Macron között gyakorlatilag nincs közös pont. Bárki más került volna tovább a második fordulóba, nem lett volna ennyire egyértelmű a helyzet, mint most.
 
Szélsőjobb vagy szélsőbal?
 
Marine Le Pen kiléptetné Franciaországot az Európai Unióból, a NATO-ból és az euróból. Otthagyná a schengeni övezetet, újra ellenőrzést vezetne be a határokon, és nullára csökkentené a bevándorlást. Külpolitikailag Moszkvához közeledne, Washingtonnal lazítaná a kapcsolatokat, Berlinnel pedig teljesen szakítana. Franciaországot kivezetné a világkereskedelemből, és a gazdaságpolitikáját a francia piacra korlátozná. 
 
Világos ígéretek. Számos programponttal a negyedik helyen végzett szélsőbaloldali Jean-Luc Mélen­chon majd húsz százalékos tábora is egyetért. Mélenchon ugyanis a menekültkérdés kivételével gyakorlatilag ugyanazt ígérte a kampányban, mint Le Pen. Le Pen már a két forduló között rá is mozdult Mélenchon híveire, munkásgyűléseken jelent meg, ahol szélsőbaloldaliakat megszégyenítő módon neoliberálisozott. 
 
Le Pen ugyanazon globalizmust és szabadpiaci versenyt tette fő ellenségévé, amely a szélsőbaloldal számára is legyőzendő. Nem véletlen, hogy Mélenchon nem is szólította fel híveit Macron támogatására. Macron ugyanis mindannak a tagadása, amit az EU-ellenes szélsőjobboldal és szélsőbaloldal, azaz Le Pen és Mélenchon hirdet. 
 
Macron a „rendszer” jelöltje
 
Macron erősítené az európai integrációt, a valutaunió mellé gazdasági és politikai uniót is teremtene. Ebben Berlinre támaszkodna leginkább, a német–francia együttműködést tenné Európa motorjává. Macron elkötelezett Franciaország euroatlanti szövetségi politikája mellett, és felettébb kritikus Putyinnal szemben, akinek ukrajnai és szíriai háborús politikáját élesen elíteli. Macron nem a bezárkózásban, hanem a nyitásban hisz: a gazdaságilag megreformált Franciaországot német mintára a világkereskedelem fontos résztvevőjévé emelné. 
 
A szélsőbaloldal egy része úgy tesz azonban, mintha nem lenne különösebb különbség Macron és Le Pen között. Slavoj Žižek Londonban élő szlovén leninista filozófus – ahogy tavaly ősszel Trump mellett – most Le Penért állt ki, mondván: Macron a „rendszer jelöltje”, és Le Pen győzelme nagyobb sokk lenne a „rendszer” számára. 
 
Marine Le Pen régóta ráérzett arra, hogy EU- és idegenellenességére nemcsak a Nemzeti Front hagyományos tábora, de a szélsőbaloldal szavazói is fogékonyak. Amikor bankározza vagy a németpártisággal vádolja Macront, ugyanazon érveket használja, amelyeket a szélsőbaloldal. A németellenesség, amelynek a francia történelemben igen negatív következményei is voltak már, ismét megjelent.
 
„Vagy én, vagy Merkel”
 
A gazdaságilag lebénult Franciaország irigységgel és dühvel néz a Rajnán túlra, a németek sikereire. Macron javaslata az, hogy fogjanak össze a németekkel, és a franciák akár tanuljanak is tőlük. Le Pen és Mélenchon viszont inkább a francia sovinizmus legrosszabb hagyományait idéző németgyűlöletet szít. Le Pen eleve csak „Merkel jelöltjeként” szól Macronról. 
 
A szerda esti elnökjelölti vitában a Nemzeti Front jelöltje például azzal szellemeskedett, hogy „Franciaországnak mindenképp női elnöke lesz: vagy én, vagy Angela Merkel”. Hogy azonban a francia szélsőjobboldal és szélsőbaloldal mennyire téved Macron merkelezése kapcsán, bizonyítják a volt görög pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz szavai. A DiEM néven összeurópai baloldali mozgalmat szervező politikus ugyanis éppen azért állt ki Macron mellett, mert a szociálliberális elnökjelölt olyan új európolitikát akarna, amit Merkel egykoron elutasított Athénnal szemben.
 
A „neoliberális, német Macron” csupán egy szélsőjobboldali és szélsőbaloldali narratíva, ami azonban bizonyos körökben jól hat. Macron természetes partnerei a Rajnán túl azonban nem a német kereszténydemokraták, hanem a szociáldemokraták lennének. Egykoron velük együtt állt ki egy egységesebb, szolidárisabb eurózóna mellett. De tény, hogy Macron Merkellel is együtt tud és akar működni. Le Pen viszont olyan élesen támadta Angela Merkelt a választási kampányban, hogy győzelme valóban nyílt hadüzenet lenne.
 
Két világkép összecsapása
 
Azok a szélsőbaloldaliak, akik Macront és Le Pent egykutyázzák, s nem látnak különbséget köztük, nem hajlandók észrevenni, hogy ma az alternatívák egyértelműbbek és élesebbek, mint ha esetleg a szélsőbalos Mélenchon lenne Le Pen kihívója. Mind Le Pen, mind Mélenchon az Európai Unió és a NATO végét és a moszkvai alávetettséget szorgalmazza. 
 
Macron volt az egyetlen jelölt a mostani francia államfőválasztáson, aki a legélesebben szembeszállt ezzel az iránnyal. Macron és Le Pen nem egyazon érem két oldala – ahogy egyes szélsőbalosok rágalmazzák Macront –, hanem két világkép összecsapása. Ennek megfelelően nagy a tét is. Le Pen győzelme az Európai Unió végét jelentené, efelől ne legyen illúziónk. A németellenes háborús logika pedig akár az európai béke végét is elhozhatja.
 
A felmérések szerint a franciák többsége megértette a kihívást: Macron minden közvélemény-kutatásban veri Le Pent. Ám a különbség napról napra csökken köztük: Macron hatvan százalék alá esett, Le Pen pedig negyven százalék fölé kapaszkodott. Egyértelmű, hogy a korábbi „republikánus front”, amely bal- és jobboldalt átívelően alakult ki mindig a Nemzeti Fronttal szemben, ma már nem elég erős és meggyőző. 
 
Program helyett támadások
 
Le Pen hivatalosan persze csak egyetlen kiesett elnökjelölt támogatását, a konzervatív, EU-ellenes Nicolas Dupont-Aignan-ét szerezte meg, igaz a politikus csak öt százalékot tud „felajánlani”. Le Pen azonban esetleges kudarca esetén is harmincöt-negyven százalékra esélyes, ami akár az első fordulós eredményének megduplázása is lenne. 
 
Apja 2002-ben nem tudott még kitörni a hagyományos táborából. A lány azonban láthatóan sikeresen hozta össze a szélsőjobboldalt a szélsőbaloldallal. Olyan ellenségképeket kínál (bankok, globalizmus, németek, Brüsszel), amiket egy szélsőbalos szavazó is érthet. Teszi mindezt jelentős arroganciával. 
A szerda esti tévévitában Le Pen lekezelően, hahotázva, gunyorosan reagált Macron minden felvetésére. Miközben Macron a programját ismertette, Le Pen Macront támadta csak. A módszerre egyetlen példa: miközben ma Le Pen ellen folyik eljárás közpénz hűtlen kezelése miatt, ugyanis az Európai Parlament képviselőjeként nem létező munkákra alkalmazta párttársait, ő vádolta meg Macront Bahama-szigeteki számlákkal, amelyekre egyetlen bizonyítékot sem mutatott be. 
De mivel elég hangosan és elég sokszor ismételgette ugyanazt, számos nézőben az a benyomás alakulhatott ki, mintha Macronnak is lennének kétes ügyletei. Macron válasza minderre az volt, hogy Le Pen nem méltó Franciaországhoz. És tény, hogy az a gunyorosan kacarászó, a programját csak ellenségképek szintjén ismertető, haragos nő, akit szerda este látni lehetett, méltatlan lenne az elnöki székhez.
 
Macronnak azonban tudnia kell, hogy immáron nem áll mögötte mindenki, aki elutasítja ezt a szélsőjobboldali stílust és politikát. A szélsőbaloldal felmondta a konszenzust, és egy része csendben beállt Le Pen mögé. Macron, ha győz, egy olyan Franciaország elnöke lesz, amely számos reformra szorul. Ezen reformok ellen azonban igen jól lehet majd szélsőjobbról és szélsőbaloldalról heccelni.
 
Olvadó közép
 
Macron hiába áll középen, ma ez a közép egyre olvad. Jacques Chirac még nyolcvan százalék feletti eredménnyel utasította maga mögé Jean-Marie Le Pent 2002-ben. Macronnak vasárnap esetleg sikerül hatvan százalék feletti többséget szereznie. Hatvan százalék igen jó eredmény akkor, ha az ellenfél nem a rendszer ellensége. 
 
 
Macron hatvanvalahány százalékában konzervatívok, szocialisták, liberálisok, zöldek egyaránt vannak. A nyári parlamenti választásra ezen erők már Macron egyelőre még formálódó pártjának ellenfelei lesznek. Azaz, Macront hiába választják relatíve nagy többséggel elnökké a franciák, a következő nagy küzdelme a parlamenti többségért folyik. 
 
Macron várható győzelme onnan nézve, hogy a katasztrófa ezúttal elkerülhető, jelentős és fontos esemény. Azonban egyestés öröm legfeljebb. Macronra az a feladat vár, hogy egy dühös, megosztott, nehézkes, rossz hangulatú Franciaországot megbékítsen, megreformáljon, beindítson. Marine Le Pen várni fog rá öt év múlva is.
 
Techet Péter
külpolitikai elemző, a németországi Európai Történeti Intézet munkatársa Mainzben

Ajánló