Mi változik a részleges boltzárral?

Kérdések és válaszok a munkatörvénykönyv módosításáról, amely az év minden ünnepnapjára kiterjeszti a boltzárat.

Júniustól ünnepnapokon az üzletközpontokban található boltok jelentős részét is be kell majd zárni
Vladimír Šimíček felvétele

Mely üzleteket érinti a módosítás?

Azokat, amelyekben termékeket árulnak. Júniustól az ünnepnapokon így nem vehetünk majd cipőt, ruhát, élelmiszert vagy bútort.

Kivételt kaptak a kisebb vállalkozók?

Igen. Azon vállalkozók, akiknek nincs alkalmazottjuk, illetve akik az üzletben maguk árulnak, ünnepnapokon is nyitva tarthatják üzletüket.

Lesznek más kivételek is?

Igen. Azon túl, hogy december 24-én délben kell csak bezárni az üzleteket, kivételt kaptak még a virágárusok: szeptember 1-jén, november 1-jén és május 8-án a továbbiakban is vehetünk majd virágot. A boltzár ugyanúgy nem vonatkozik a benzinkutakra, a gyógyszertárakra, a repülőtereken, kikötőkben és kórházakban levő üzletekre, menetjegyek és szuvenírek eladására.

Érinti a változás a szolgáltatásokat is?

Nem. A szolgáltatásokra a boltzár nem vonatkozik, így kávézók, éttermek, kocsmák és a mozik is nyitva maradhatnak ünnepnapokon.

Érvényes lesz a boltzár a piacokra?

A törvénymódosítás a piacokkal nem foglalkozik. A piacok esetében ezért az lesz a kulcsfontosságú, hogy ki árul. Ha a vállalkozó, akkor árulhat, ha alkalmazott, akkor nem.

Mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

A központok menedzsmentje dönti el, hogy az egész üzletközpontot bezárják-e, vagy csak azokat az üzleteket, amelyeket érint a kötelező zárvatartás.

Milyen hatással lesz az üzletzár a gazdaságra?

Szakértők szerint az emberek vásárlási szokásai megváltoznak, előre fognak bevásárolni az ünnepekre, a változás ezért különösebb hatással nem lesz az államkasszára és a gazdaságra sem.

Elesnek az alkalmazottak a bérpótléktól?

Mivel ünnepnapokon zárva lesznek az üzletek, alkalmazottaik elesnek ettől a kereseti lehetőségtől. A munkatörvénykönyv szerint az ünnepnapon és munkaszüneti napon az alkalmazottak az órabér 50 százalékának megfelelő bérpótlékra jogosultak.

Milyen büntetés fenyeget a jogszabály megszegéséért?

Maximum 100 ezer eurós bírság.

Címkék 

Ajánló