Budaj hétfőn egyeztetne az amnesztiákról

Pozsony |

Az ellenzék továbbra is Ján Budaj (OĽaNO) javaslatát támogatja, a már korábban beterjesztett tervezettel szeretné megszüntetni Vladimír Mečiar amnesztiáit.

Ján Budaj
TASR-felvétel

A kormányoldal a héten bemutatott saját javaslatához ragaszkodik, viszont mindkét változat elfogadásához alkotmányos többségre, vagyis 90 képviselő támogatására van szükség. Budaj hétfőn egyeztetésre hívja azokat a képviselőket, akik második olvasatba juttatták javaslatát. „Az amnesztia megszüntetését támogató képviselők hétfőn foglalnak állást a koalíciós javaslatról” – jelentette ki tegnap az ellenzéki képviselő. A megbeszélésre így meghívta a Híd képviselőit is, mert Budaj javaslata ősszel az ő támogatásuknak köszönhetően jutott második olvasatba. A kormánypárti–ellenzéki megosztottság azzal fenyeget, hogy az amnesztiákat nem sikerül eltörölni. Az OĽaNO egyelőre nem mondott sem igent, sem nemet a kormánypárti javaslatra, habár Igor Matovič pártelnök legutóbbi megnyilvánulásaiból inkább a nemet lehet kihallani, az SaS-nek viszont több képviselője már nyíltan nemet mondott a kormány javaslatára.

A koalíciós és ellenzéki javaslat közti legnagyobb különbség, hogy a koalíció állandó hatáskört adna a parlamentnek az amnesztiák eltörlésére, Ján Budaj viszont csak a mečiari amnesztiákat törölné el. (lpj,,TASR)

Ajánló