Szép szóval, majd fenyegetéssel is próbálták rábírni, hogy beszéljen, de másfél órán át csak nézhették

Hedvig nem állt szóba a pszichiáterekkel

Nyitra |

Malina Hedvig nem állt szóba a pszichiáterekkel, akik hat év után azt akarták megállapítani, milyen lelki- és elmeállapotban volt 2006 augusztusában. Törvényes jogával élve megtagadta a vallomástételt, mire az egyik orvos szakértő megfenyegette, hogy akár az intézeti  kivizsgálását is elrendelheti.

„Közöltem vele, hogy védencem az én javaslatomra nem fog vallomást tenni.  Az eddigi tapasztalatai alapján nincs semmi oka rá, hogy megbízzon a főügyészség által kiválasztott szakértőkben és az indítékaikban, ezért a játszmáikban sem kíván részt venni. Törvénytisztelő állampolgárként, természetesen, mindig megjelenik, ha beidézik, nyugodtan megfigyelhetik őt, de beszélni nem fog velük” – mondta Roman Kvasnica, aki kedden elkísérte védencét  Elena Mokrášová és Miroslav  Čerňan pozsonyi rendelőjébe.

A két hatósági szakértőt április végén a főügyészségi vizsgálatot vezető ügyész bízta meg Hedvig lelkiállapotának felülvizsgálatával. Többek között arra a kérdésre kellene választ adniuk,  volt-e Hedvignek valamilyen pszichiátriai betegsége 2006-ban, fel tudta-e fogni, mi történik vele, mennyire szavahihető,  lehetséges-e, a pszichiátere szuggerálta neki, hogy megtámadták.

További részletek az Új Szó szerdai számában!

 

 

Ajánló

Ha Ön a Vízöntő jegyében született, olyan eseményre kap meghívást, amelyen sikerül elérzékenyülnie, talán még el is...

Rohadt zöldség és gyümölcs, katasztrofális higiéniai körülmények, felemás termékjelölés – továbbra is ez jellemzi a...

A hobbit-trilógia befejező része, Az öt sereg csatája című epizód világpremierjét december elsején tartják...

Hozzászólások

B

  • nem tetszik

Csodakszom hogy ilyen sok zaklatas utan meg nemlett idegbeteg Malina Hedvig.Kivanok neki es ugyvedjenek jo egeszseget es kitartast.A Szlovak kormany szegyelheti magat,ha hamarossan nemszuntetik meg a bunteto eljarast Malina Hedvig ellen akkor beszelni fogok a ugyvedjevel.Jozsef

  • nem tetszik

Újabb bizonyítéka a magyargyűlölő (soviniszta) többségi politikának és a majdnem húsz éves együttműködő (kollaboráns), elhibázott, vesztegetés gyanús (Gorilla ügy, választási kampánypénzek) felvidéki magyar politikának. Sajnos sokan nem akarják tudomásul venni, hogy a hatalom diszkriminál bennünket. A kirekesztettségünkről itt olvashatsz. Helyzetünkre például megoldás az azonos jogok megadása vagy különleges jogállású (autonóm) területek létrehozása az általunk lakott területeken. Nem együttműködés, hanem megegyezés (kiegyezés) kell nekünk, amit önkényesen nem rúghat fel az aktuális politikai hatalom.

  • nem tetszik

Hedviggel és arra kérem, tartson ki a végsőkig! Aki normális ebben az "országban", úgyis tudja, hol az igazság! Ez a kisebbségi komplexusokban tobzódó nemzet pedig nyugodtan csámcsogjon még ezen... Máson úgysem tudnak rágódni, mint a "magyar kérdésen"! Ez egészen elképesztő, bár egyáltalán nem meglepő, - megszokhattuk. Az viszont felháborító, hogy a főleg MO-nak manapság egy ideje "eszét" és tanácsait osztogató gittegylet (eu), az ilyen disznóságokat nem akarja észre venni! Miféle társadalom ez?!

  • nem tetszik

Fehér István

Koszonom a markans nyilatkozatot,nekunk osszekel fognunk es lekel lepleznunk ezt a alszent szlovak kormanyt,mer a Malina ugy is a o oldalukrol csak a megfelelmites eszkoze

  • nem tetszik

Én is azt mondom,tartson ki a végsokig.Ehhez,kedves fiatalasszony kivánok Onnek és az egész családnak,kitartást és sok erot,egészséget.

  • nem tetszik

A pszihiátriák újra politikai szerepet fognak betölteni?
Mint annak idején a szatlinista Szovjetúnióban és a Československá socialistická republikában? Nem tudja letagadni Fickó ki a tanítója.

  • nem tetszik

A pszihiátriák újra politikai szerepet fognak betölteni?
Mint annak idején a szatlinista Szovjetúnióban és a Československá socialistická republikában? Nem tudja letagadni Fickó ki a tanítója.

  • nem tetszik
Olvasta már?