Van, aki szidja, mások szerint ez a legigazságosabb módja az iskolák finanszírozásának. A gyerekek száma alapján járó normatív támogatás – azaz a fejpénz – rendszere a következőkben ha nem is szűnik meg teljesen, de átalakul.Az állam az iskolákat látogató gyerekek számán alapuló finanszírozási rendszert fokozatosan lecseréli; a mérvadó a jövőben az osztályok teljesítménye lesz.
A pénteken elfogadott kormányprogramnak ez a mondata alapjaiban változtathatja meg a hazai közoktatást. A Dušan Čaplovič (Smer) oktatásügyi miniszter által javasolt „rendszerváltozás” főleg az alapiskolákat érinti. Egyelőre nehéz elképzelni, milyen szempontok szerint rangsorolja majd a minisztérium az osztályokat a jól vagy a gyengébben teljesítők kategóriájába.
A kisiskolák szempontjából hasznos lehet az elképzelés, véli Ožvald Erzsébet. „Ezzel meg lehetne menteni azokat a kisiskolákat, ahol a gyerekek létszáma nagyon alacsony”ˮ – állítja a Híd politikusa. Nézete szerint a fejpénzekből az ötszáz körüli, vagy nagyobb diáklétszámú iskolák gond nélkül meg tudnak élni, a kisiskolák viszont ki vannak szolgáltatva az önkormányzatoknak. „Ha bevezetik az új rendszert, azzal egyet tudunk érteniˮ – teszi hozzá Ožvald.
Čaplovič elképzelése komoly veszélyeket rejt magában, elsősorban a magyar tanítási nyelvű alapiskolákra nézve, figyelmeztet Szigeti László. „Meg kell majd határozni a minimális osztálylétszámot, így osztályok, sőt iskolák léte is veszélybe kerülhetˮ – állítja az MKP alelnöke. Részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások
(bejelentkezés szükséges)
Bizony, szomorú, hogy az
KUMUR, 2012. április 30. - 16:05Bizony, szomorú, hogy az iskolák már lassan egy évtizede ki vannak szolgáltatva az önkormányzatoknak, ill. a "hozzáértő" képviselőknek, valamint a traktoristából, kocsmárosból, szobafestőből, stb. polgármesterré avanzsált helyi elitnek.
De ez a helyzet még mindig jobb, mintha közvetlenül a minisztérium döntene a pénzek elosztásáról, valamiféle homályos és szubjektív értékelés alapján.
Mindenképpen a kis létszámú magyar iskolák látják a kárát bármiféle változtatásnak, ahol már eddig is kevés a gyerek és sok a hátrányos helyzetű tanuló.
Nem bontanám szét
jankov22, 2012. április 30. - 18:01Nem bontanám szét magyar-szlovák iskolára. Itt a törésvonal inkább az elit-átlagos-hátrányos helyzetű iskolák között lesz. Az nem baj, ha az iskolákat teljesítményre kényszerítik. Ugyanakkor egy pozsonyi és egy kelet-szlovákiai iskola nem ugyanazzal az esélyekkel indulnak.
Ha nem tesznek hozzá egy pályázati rendszert, ami a leszakadó térségeknek szól, akkor csak tovább növeli a társadalmi feszültséget.
Az ördög a részletekben van.
Hogyan lehet tárgyszerűen
Zoltán, 2012. május 1. - 13:39Hogyan lehet tárgyszerűen az iskolák teljesítményét mérni? Újabb tér a kivételezésnek?
Sehogy
jankov22, 2012. május 2. - 12:58Azok az iskolák, akik biztos finanszírozásúak, jól felszereltek voltak, sokkal nagyobb eséllyel hozták a szintek. Ha csak a teljesítmény lesz a mérvadó, akkor az elit iskolák még jobbak lesznek, a hátrányos helyzetű iskolák meg csak rosszabbak. ezzel együtt kinyílik az olló, és nem lesznek átlagos iskolák.
De ma van a kormányprogram vitája, abból reméljük több is kiderül.