Magyarországi civil szervezet próbál segíteni Tamás Ilonának

Megoldást keresnek, ha kell, nemzetközi összefogással
Tamás Aladárné, Ilonka néni – korára való tekintettel – gyorsított eljárással kapta meg 2011 áprilisában a magyar állampolgárságot még tavaly áprilisban. Egészen tavaly december 2-ig abban a tudatban élt, hogy kettős állampolgár, mivel még 2011 áprilisában bejelentette az illetékes körzeti hivatalban, hogy megkapta a magyar állampolgárságot is, de szlovákról nem kíván lemondani, mert azt az alkotmány is garantálja. Ilonka néni visszahonosításról kapott okiratot, lányát, Anikót honosították.
A hivatal válasza alapján a szülővárosukban gyakorlatilag hontalanná vált Tamás családnak egy magyarországi civil szerveződés, Az Emberi Méltóság Tanácsa próbál most jogsegélyt nyújtani, a szervezet elnöke, Lomnici Zoltán emiatt látogatott el tegnap Rimaszombatba. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a nemzetközi civil szerveződés mindent megtesz, hogy a szlovákiai jogsértésekre felhívja a figyelmet, és ha mód nyílik rá, jogi segítséget nyújtson. „Civil szerveződésünknek van egy úgynevezett nemzeti méltóság programja, ennek keretében indítottuk el a segítségnyújtást. Az állandó lakhely kérdéséről és a panaszt elutasító válaszlevél után kialakult helyzetről fogunk tárgyalni a családdal. Nem csak figyelemfelkeltésről van szó, azt is megvizsgáljuk, milyen konkrét lépéseket lehet tenni a nemzetközi fórumokon” – mondta Lomnici Zoltán, a civil szervezet elnöke.
Tamás Aladárné és vele élő lánya, Anikó tavaly decemberben levelet írt a rendőrségnek, ebben kijelentették: időközben megállapítást nyert, hogy nem törölték őket a szlovák állampolgárok jegyzékéből és szlovák okmányaik máig érvényesek, önként nem hajlandóak leadni azokat. A körzeti hivatalhoz benyújtott panaszban a vonatkozó törvénnyel kapcsolatban felmerülő alkotmányos aggályokra is felhívták a figyelmet, és azt is hangsúlyozták, semmilyen határozatot sem kaptak arról, hogy elvesztették az állampolgárságukat. Tamás Judit, Ilonka néni Magyarországon élő lánya arról is beszámolt, hogy a hivatal levelét most kapták meg. Részletesen elemezték a kérdéseiket, a válasz is pontos, de a végeredmény elutasító. A hivatal következtetése az: nem bírálhatják felül az állampolgárságról szóló törvényt, erre egyedül az alkotmánybíróság hivatott. „Nem tudjuk, hogyan lesz tovább, most már jogi segítségre lenne szükségünk, de hathatós segítséget egyelőre nem kaptunk, eddig egyetlen ügyvéd sem vállalta ügyünk képviseletét” – mondta Tamás Judit. „Először meglepett a dolog, és nem értettem, mi történik. Kezdetben nagyon bosszantott, de most már látom, hogy ez nem normális helyzet. Majd csak jön egy ember, aki rendbe teszi ezt az ügyet. Arra nem is gondolok, hogy hontalannak tartsam magam, hogy ne érezzem otthon magam a szülőföldemen. Nekem ugyanolyan fontos a szlovák, mint a magyar állampolgárság” – mondta Tamás Ilonka néni. Az idén századik életévébe lépett tanító néni korához képest jó egészségnek örvend, s bár a vele történtek kissé megviselték, a helyzethez képest jól van. Az őt meglátogató Az Emberi Méltóság Tanácsa civil szerveződés tagjaitól az idős asszony egy vele egyidős, értékes festményt kapott ajándékba.




Hozzászólások (7):