2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Júliustól jön az objektív felelősség

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Azokért a közlekedési szabálysértésekért, ahol a rendőrség nem judja megállapítani a felelősséget, idén július 1-jétől az autó üzembentartója lesz a felelős.

A parlament ma elfogadta a közlekedési törvény módosítását, mely bevezeti az objektív felelősség elvét is. Az intézkedéstől a belügyminisztérium azt várja, hogy növekszik a fegyelem az utakon, és a gépjárművezetők szabálykövetőbb magatartást fognak tanúsítani.

Az objektív felelősség elvének értelmében az autó üzembentartójának kötelessége betartatni a közlekedési szabályokat azzal a személlyel, akire a járművet bízta, a szabálysértésekért ugyanis az üzembentartó lesz felelős, a sofőr személyétől függetlenül.

A belügyminisztérium azt várja, hogy az intézkedés következtében 30-40 százalékkal csökken a sérüléssel vagy halálesettel járó közlekedési balesetek száma az országban. A törvény kidolgozásánál a magyar, osztrák és francia tapasztalatokból indultak ki, ahol már korábban bevezették az objektív felelősség elvét. Ezekben az országokban csökkent a szabálysértések száma, főként ott, ahol telepített radarok mérik a sebességet, vagy kamerákkal figyelik a piroson áthajtást.

Az ilyen megfigyelési rendszert Szlovákiában is teljes mértékben automatizálnák, a rendőröknek nem lenne hozzáférése a gyorshajtást vagy más szabálysértést dokumentáló felvételhez, a bírságot is számítógép szabná ki.