2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Év végi jutalom a platinaeladásban részt vevőknek is

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Összesen 54 400 euró év végi jutalmat oszt el dolgozói között az állami tartalékalap. Köztük azokat is jutalmazzák, akiknek közük van ahhoz, hogy az alap a közelmúltban a piaci ár negyedéért adott el platinát.

Erről a Markíza tájékoztatott szerda esti híradójában. A televízió úgy tudja, az alap 103 alkalmazottja közül 98 részesül jutalomban.

Október közepén derült fény arra, hogy összesen 63 ezer grammnyi, ródiumot tartalmazó platinát adott el a tartalékalap 667 ezer euróért a Heneken cégnek. Szakértők szerint ennek négyszereséért is értékesíthették volna az átmeneti fémet. A platinát a tartalékalap egy SDKÚ-hoz közel álló vállalkozónak, a 27 éves Michal Hudobának adta el, aki 2006-ban a párt választási listáján is szerepelt. Az üzletet elektronikus aukcióval bonyolították le, amelyet a jelenlegi kormány vezetett be annak érdekében, hogy a minimumra csökkentse a korrupciót.

A platinabotrány miatt később lemondott az alap vezetője, Eva Hrinková, aki az SDKÚ-jelöltje volt, Mikuláš Dzurinda második kormánya idején pedig a kormányhivatalt vezette.